ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A vita, illetőleg a vitában való részvétel tervezhetősége érdekében mindig jelezni fogom azt is, hogy ki a következő felszólaló azon túlmenően, aki éppen szólni fog, mert itt közben cserék is történtek; többek között például a Szocialista Párt frakciójából is jelentettek be cserét az előzetesen leadott sorrendhez képest.
Most elsőként megadom a szót Mikola István képviselő úrnak, a Fidesz frakciójából; őt követi majd Winkfein Csaba, az MSZP-től. A képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés