DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Önként adódna, hogy folytassuk ezt a polémiát a gyógyszerészetről, de majd a mondandóm végén azért elmondom, úgy érzem, a társadalom, illetve a szakma többségi álláspontját ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

Amiről beszélni szeretnék, hogy miközben reggelente nagy érdeklődéssel nyitjuk ki a különböző elektronikus médiumokat, hogy éppen milyen botrány szivárgott ki, vagy itt az ablak előtt állva nézzük, hogy a parlament-kempingben aznap a gulyáságyúban mi fő, azért az élet megy tovább. Akinek van munkája, reggel elindul a munkahelyére, a tanárok, diákok az iskolában várják a csengetést, és az egészségügyben dolgozók is végzik áldásos tevékenységüket; igaz, egyre nagyobb aggodalommal, egyre nagyobb bizonytalanságok között, hiszen hétről hétre az lát napvilágot, hogy az egészségügyi kormányzat intézkedéseinek következtében az intézményekből dolgozókat kénytelenek elbocsátani, és most már nemcsak a kiszolgáló személyzet részéről, hanem tulajdonképpen a szakápolók is elbocsátásra vannak ítélve. Hiszen az a döntés, amelyet július elsején hatályba léptetett a tárca, egyszerűen összerombolja a magyar egészségügy működését. Most már olyan helyzetbe jutottak a kórházaink, hogy bizony a szakmai színvonal fenntartása is hihetetlen nagy erőfeszítéseket követel.

A miniszter úr bizonyára arra fog hivatkozni a válaszában, hogy mi riogatjuk a társadalmat, hogy itt mint ellenzéki képviselők felnagyítjuk ezeket a problémákat, ezért engedje meg, hogy ne politikai síkról, hanem egy szakmai szervezet által most kiadott állásfoglalásból idézzek. Gondolom, egyetértünk abban, hogy a szakmában a Magyar Kórházszövetség tevékenysége elfogadott, a tárca is számtalan alkalommal hivatkozik a Kórházszövetség megnyilatkozásaira. A Kórházszövetség legújabb állásfoglalásában egyértelműsíti, hogy elfogadhatatlannak tartja, hogy további forráskivonás történjen az ágazatból.

(8.20)

Az a levél, amelyet a miniszter úr eljuttatott az intézményekhez, hogy csak sürgősségi ellátást végezzenek, egyébként a várólistákat alakítsák ki - hogy milyen szempontok alapján, arról ez a levél hallgat -, egyértelműen elutasítja a Kórházszövetség ennek a megoldásnak a jelenlegi bevezetését. A Kórházszövetség elítéli azt, hogy külön-külön, megosztva az egész egészségügyi társadalmat, próbál visszacsepegtetni bizonyos forrásokat adott szakmáknak, ami nem azt jelenti, hogy ezek a szakmák nem szorulnak rá ezekre a pluszforrásokra, de egy egész rendszernek a működtetését ilyen kézi vezérléssel nem lehet elintézni. És ismételten kinyilvánítja a Kórházszövetség, amit tulajdonképpen minden szereplő kinyilvánít, hogy egyetért azzal, hogy az ágazatban struktúraátalakításra van szükség, egyetért azzal, hogy változtatni kell a jelenlegi rendszeren, de ezt csak konszenzusos alapon, tárgyalásos alapon lehet megvalósítani.

Ami a gyógyszerészetet illeti, azt mondja a miniszter úr, hogy a magyar anyák nem butábbak a külföldi anyáknál - biztos vagyok benne, hogy nem butábbak. De én gondolom, hogy a magyar egészségügynek a vezetői sem butábbak, mint azok a szakemberek, akik most már egyre nagyobb hányadban írják azokat a cikkeket - elég rámenni az internetre -, amelyek a gyógyszer-liberalizálásnak az egészségügyi költség növekedésére gyakorolt hatását elemzik. Ugyanis, kedves Gusztos képviselő úr, van a szakmában egy olyan szó, hogy interakció: amikor bizonyos gyógyszereket ellenőrizetlen módon együtt szednek, annak bizony komoly hatásai vannak. Az Egyesült Államokban az ebből fakadó halálok most már lassan dobogós helyezést ér el. Nem játékról van szó. Nem önös érdekük miatt mondják a gyógyszerészek és az egészségügy más dolgozói, hogy ez a gyógyszer-liberalizálás bizony sokkal többe fog kerülni a végén a rendszernek, mint amennyi politikai hasznot most ettől remélnek.

És azt hiszem, az sem véletlen, hogy legutóbb lényegében egy lesújtó véleményt fogadott el az a gyógyszerész szakma tulajdonképpen teljességét képviselő hétvégi konferencia, amely úgy fogalmaz: a miniszter felkészültsége, jó szándéka és alkalmassága megkérdőjelezhető.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu