DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Ház! A másik, amiről Jauernik képviselő úr beszélt, a személyi kiadások köre. Érintette az imént Babák Mihály is, hogy a személyi kiadások a köztisztviselői szférában 2001-től azért növekedtek, mert elindult egy életpályaprogram még a polgári kormány idején, amelynek a végrehajtása egyébként áthúzódott a Medgyessy-Gyurcsány-kormány idejére. Ott azért volt egy nagy ugrás, mert a köztisztviselői szférában szinte megkétszereződött az illetmények emelkedése. Ebből adódott aztán a személyi kiadások növekedése, amit egyébként a parlament hozott meg a törvényhozás során.

Ami a létszámot illeti, erre is utalt Babák Mihály, és talán a képviselő úr is: a szakmai szabályok, az ágazati törvények meghozatalakor itt, a parlamentben - egyébként az Országgyűlés hozza meg ezeket a szabályokat -, olyan előírásokat adnak az önkormányzatok részére, amelyek nemhogy létszámcsökkentéssel járnak, hanem olyan erős szakmai szabályok alkotódnak meg itt, hogy létszámot kell növelni, különben törvényt sért az a helyi önkormányzat, amelyik nem hajtja végre a szakmai szabályokat. Hiszen jönnek a végrehajtó hatalom részéről a dekoncentrált szervek, a közigazgatási hivatalok ellenőrizni, hogy a szakmai szabályoknak megfelelnek-e, és ezeket észrevételezik is. Azt gondolom, az helyes, hogy az átmeneti időszakra a szakmai szabályok alól felmentést lehet majd adni az elkövetkezendő nehéz években az önkormányzatoknak, mert a kettősség, a végrehajtás, illetve a nem végrehajtás között őrlődnek, és általában végrehajtják a törvényi kötelezettségeket. Akkor viszont nem tudnak eleget tenni annak, hogy létszámot csökkentsenek, illetve hogy a feladathoz igazítsák a létszámot. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu