DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az a helyzet, hogy azért méltatlan ez a vita, amibe itt Babák képviselő úr belekényszerít bennünket, mert azt a látszatot kelti, hogy bárki sokallaná azt a pénzt, azt a többletnyugdíjat, amit a nyugdíjasok négy év alatt kaptak. Erről természetesen nincsen szó, a nyugdíjak így is meglehetősen alacsonyak Magyarországon. Egyáltalán nem baj, egyáltalán nem volt méltánytalan az, hogy a nyugdíjasok nyugdíja emelkedett.
A probléma az, hogy Babák képviselő úr csak egyetlen dolgot nem vesz figyelembe. Azt mondja, hogy beszéljünk őszintén. A miniszterelnök úr elég őszintén beszélt, amikor azt mondta, hogy (Babák Mihály: Hogy hazudik!) 2007-ben 3-4 százalékkal fognak csökkenni a reálkeresetek; a keresetek növekedése és a várható infláció között 3-4 százalékos különbség lesz. Ez a nyugdíjasokra egyébként, mint most az államtitkár úr mondta, nem vonatkozik, de ez egy másik kérdés. Csak ezzel a 3-4 százalékos reálkereset-csökkenéssel áll szemben az, hogy egyébként meg az előző négy évben, bocsánat, öt évben 40 százalékkal nőttek ezek a reálkeresetek. (Babák Mihály közbeszólása.) Az a nyugdíj volt.
Tisztelt Képviselő Úr! Tessék odafigyelni arra, amit az államtitkár úr mond, vagy inkább ne tessék közbekiabálni!
Na már most, hogy jön ki ez a 30 százalékos reálnyugdíj-növekedés, Aszódi képviselő úr? Ez, kérem szépen, úgy jön ki, hogy a 2006. májusi öregségi átlagnyugdíjat és a 2002. májusi öregségi átlagnyugdíjat az ember összehasonlítja, és valorizálja a négy év alatt bekövetkezett mintegy huszon-egynéhány százalékos inflációval. A maradék, nem a különbség, hanem az arány, az 30 százalékos növekedést jelent.
Tisztelt Képviselő Úr! A számok sajnos a matematika mai állása szerint rendkívül makacs jószágok. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés