DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon elhangzott Babák képviselő úrnak egy megjegyzése, és én ebből szeretnék kiindulni. Babák képviselő úr azt mondta, hogy ne örüljünk annyira annak a konvergenciaprogramnak, mert ez megszorításokkal, elvonásokkal, életszínvonal-csökkentéssel fog járni. Noha én Babák képviselő úrnak ezzel a megjegyzésével, ennek a megjegyzésének a szellemével nem értek ugyan egyet (Babák Mihály: Az a te bajod!), de a dilemmával egyetértek, amit megfogalmazott ebben a mondatában, hogy tudniillik adva van jelen esetben például a konvergenciaprogram, amely Magyarországnak jó, hiszen helyreállítja a pénzügyi bizalmat, helyreállítja a pénzügyi folyamatok egyensúlyát, ugyanakkor kényelmetlen, kellemetlen, sok keserűséget okoz. Olyan, mint a keserű orvosság, amit le kell nyelni annak érdekében, hogy meggyógyuljunk, vagy olyan, mint a gyógyító injekció, ami attól, hogy gyógyít, még fáj, ha belénk szúrják.
Ez a dilemma egyébként az egész zárszámadási vitán végigvonult. Hasonló módon vagy hasonló dilemma előtt állok most, amikor kezdjek-e el örvendezni azon, hogy a 2005-ös zárszámadás tükrében elmondhatjuk, hogy a felsőoktatás 2005-ben az előző évi teljesítéshez képest 35,7 milliárd forinttal költhetett többet, vagyis 10,1 százalékkal növekedett a felsőoktatásra fordított kiadások összege; hogy az egyéb oktatási funkciót ellátó oktatási intézmények az előző évi teljesítéshez képest 2,7 milliárd forinttal, tehát 7,3 százalékkal költhettek többet; hogy az önkormányzatok közoktatási célokra 2005-ben 62,3 milliárddal költhettek többet, azaz 7,7 százalékkal, mint ahogyan az előző évben tették, és a humán szolgáltatásokhoz nyújtott állami támogatások is jelentősen növekedtek.
Ezek önmagukban természetesen örömteli adatok, hiszen azt mutatják, hogy 2005-ben durván 100 milliárd forinttal fordíthattunk többet oktatásra, mint 2004-ben. Ennek én oktatáspolitikusként természetesen örülök. A giddensi harmadik útban hívő politikusként is örülök neki, hiszen valóban az egyetlen korlátlanul hozzáférhető tőke a tudás. Ha tehát 100 milliárd forinttal többet költöttünk arra, hogy több tudást szerezzünk, ez Magyarországnak mindenképpen jó. Ugyanakkor kénytelen vagyok elismerni azt a dilemmát, hogy a másik oldalon viszont ez a 100 milliárd forint éppen 100 milliárd forinttal növelte a magyar államháztartás hiányát 2005-ben, ami a legkevésbé sem mondható örömteli hírnek.
Fideszes képviselőtársaink ezt a dilemmát könnyedén megoldják ilyen munkamegosztásszerűen. Vannak politikusaik, akik a nemzethalálról, a népet megnyomorító megszorításokról, az árvák és özvegyek könnyeiről szónokolnak. Más képviselőtársaink pedig más vitákban a kormány szemére hányják az államháztartási hiányt, az államadósságot, a maastrichti kritériumok nem teljesítését, és természetesen azt sem szokták elmulasztani hozzátenni, hogy éltanulókból sereghajtókká váltunk. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Tények.) Nekem ez sajnos nem áll rendelkezésemre.
Ezt a fajta a hozzászólást ma itt most már jó 8 órával ezelőtt Tállai András képviselőtársunk adta elő, akinek a hozzászólása, meg kell mondjam, hogy a mai napon a számomra legmegdöbbentőbb hozzászólás volt. Tállai képviselő úr ugyanis azt mutatta be, hogy hogyan lehet önmagukban tökéletesen igaz és helytálló mondatokból egy velejéig hazug hozzászólást összeállítani. Ha emlékeznek még képviselőtársunk fölszólalására, ő az őszödi Gyurcsány-beszéd 58 másodpercéből kiragadott mondatok fényébe állította a 2005-ös év pénzügyi eseményeit, és állította be az egészet úgy, mintha ez így retrospektíve egy olyan folyamat volna, amelyet ördögi ármánnyal a kormány tudatosan hazudozva a választópolgároknak előadott. Ez természetesen, tisztelt képviselőtársaim, nincs így.
Természetesen elő lehet adni utólag kiragadva és számítva arra, hogy az ország népességének 90 százaléka nem fogja meghallgatni vagy elolvasni a miniszterelnök teljes őszödi beszédének 30 percét, ezt az 58 másodpercet ki lehet belőle ragadni (Babák Mihály: Az államháztartási törvény van napirenden.), és el lehet mondani, hogy íme, a miniszterelnök azt mondta, hogy hazudott. Érdekes módon azonban senki nem áll elő azzal, egy konkrét példával senki nem áll elő, hogy mit is hazudott a miniszterelnök, mit is hazudott a kormány, mit is hazudott a kormánytöbbség. (Babák Mihály: Mindent. Éjjel, nappal.) Ilyen példát önök nem tudnak, és nem véletlenül nem tudnak mondani, mert hiszen a miniszterelnök a hazugságot egészen másfajta értelemben használta. (Babák Mihály közbeszól.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés