HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Béki Gabriella hozzászólására szeretnék reflektálni néhány vonatkozásban.

Az egyik: a képviselő asszony azt mondta, szerintem helyesen, hogy szokásos technikák mutatkoznak a beszámolóban, a zárszámadásban: a bevételek felültervezése és a kiadások alultervezése. Csak szeretném pontosítani a tisztelt Ház előtt, illetve a közvélemény számára is, hogy ez nem azt jelenti, hogy elfogadott technikák, hanem sajnos szokásos technikák, az elmúlt években szokhattunk hozzá ehhez. De egyébként az államháztartásról szóló törvény pontosan az ellenkezőjét kéri, illetve írja elő a költségvetési szervek és az állam számára is; mégpedig azt, hogy a bevételeket kellő biztonsággal, a kiadásokat is kellő biztonsággal kell tervezni, és a bevételeket inkább alul kell tervezni, a kiadásokat inkább felül kell tervezni annak érdekében, hogy egy év alatt ez a költségvetés, az adott költségvetés teljesíthető legyen.

Sajnálatos, hogy ma is láthatjuk azt, hogy ez a tervezési módszer nem elfogadott a kormány részéről, annak ellenére, hogy amikor a költségvetés tervezése és vitája folyik a parlamentben, akkor egyrészt az Állami Számvevőszék is, másrészt többnyire az ellenzéki képviselők szokták erre felhívni a figyelmet. Bízom abban, hogy a költségvetési beszámoló tanulságait hasznosítani fogja a kormányzat a költségvetés tervezése során, hamarosan meg fogjuk ismerni, de attól tartok, hogy úgy az Állami Számvevőszék, mint az ellenzéki képviselők is ezt a tendenciát folytatva látják majd a benyújtás után is.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu