JAKAB ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Országgyűlés! Ma igen gyakran éles vita bontakozott ki, hogy mi a valóság, mi az, amit szeretnénk, mik a tények, mik a közölt szólamok. A vitát még az is generálta, hogy konkrétan a témáról beszélünk-e, vagy pedig esetleg nem 2005-öt nézzük csupán, hanem a 2005-höz kapcsolódó évek teljesítményét is, mert vannak olyan kérdések, amiket nem lehet csupán egy év esetében vizsgálni.

Agrárügyekben az agrártárca által beterjesztett anyagban azt olvashatjuk, hogy a magyar mezőgazdaság a kezdeti nehézségeken túljutva 2005-ben már teljes egészében az EU közös agrárpolitikájának rendszere szerint működhetett, az agrárgazdaságban a pozitív folyamatok váltak hangsúlyossá, így megkezdődhetett az ágazat konszolidációja. Nagyon jó lenne, ha ez valóban így történne, higgyék el, tisztelt államtitkár urak, tisztelt képviselőtársaim, az agráriusok lennének a legboldogabbak. Talán még emlékeznek 2005 tavaszára, talán még emlékeznek, hogy milyen küzdelmek árán tudtunk odáig eljutni, hogy egyáltalán az agrártámogatásokhoz az érintettek hozzájussanak.

(17.20)

De nemcsak én mondom ezt, hanem az Állami Számvevőszék is ellentmond ennek az optimista hangvételű megnyilatkozásnak. Mert azt mondja az Állami Számvevőszék, hogy a feladatellátás folyamatosságát nehezítette, hogy a változást tartalmazó jogszabályok 2005-ben is későn jelentek meg; az FVM mint fejezetgazda a fedezet biztosítását késedelemmel, illetve nem a megfelelő összegben tudta teljesíteni, mivel az előző évekről áthozott növekvő determináció, a 80-100 milliárd forint miatti forráshiány nehezítette a folyamatos pénzellátást.

Nos, engedjék meg, hogy ennél a kérdéskörnél kicsit hosszabban időzzek. Ez az a kérdés, amiért szóba hoztam, hogy esetleg nézzünk meg több évet. Az FVM által készített anyagban van egy nagyon jó táblázat, mely szerint a 2004. és a 2005. évet veti össze, abban az értelemben, hogy a vidékfejlesztési támogatások milyen mértékben álltak rendelkezésre. Innen egyetlen oszlop hiányzik: a 2004. évi előirányzat. Mert ha ez az oszlop itt lenne, akkor tudnánk, hogy a 2004. évben a tervezett előirányzat 290,3 milliárd forint volt, a módosított előirányzat 304 milliárd, ezzel szemben 2004-ben kifizetésre került 155,9 milliárd forint. Tehát 148,1 milliárd forintot nem kaptak meg a gazdák a tárgyévben, és most folytatódik a történet azzal, hogy 2005-ben leírunk egy győzelmi jelentést, amelyben 409 milliárd forint a teljesítés. Nos, ebből bizony, le kell venni a 148-at a tárgyévre, és akkor összesen 15 milliárd forint az az összeg, amely egyébként - ha az előirányzatot és a teljesítést nézem - túlteljesítményként lenne figyelembe vehető. Igen, csak ugyanígy a következő évre átmegy 133 milliárd forint.

Tehát itt most egy olyan helyzet állt elő, hogy a győzelmi jelentések mögött 130 milliárd forint az, amely folyamatosan átmegy a következő évekre, és nem látjuk a végét, hogy mikor kerül a gazdákhoz. Ez a 148 milliárd forint késői kifizetés és az összes többi, ezzel együtt járó intézkedés azt vonta maga után, hogy az ágazat teljesítménye 2005-ben is komoly veszteségekről árulkodik.

Arról van szó ugyanis, hogy ha összevetjük, hogy a gabonatermelésben kiugró eredmények vannak, és ez határozza meg a magyar agrárgazdaság teljesítményét, akkor azt is egyértelműen látni kell, hogy bizony ez ahhoz viszonyítottan kiugró teljesítmény, hogy 2003-ban egy hatalmas aszály volt - ahhoz képest igen. Ahhoz képest igen, hogy 2003-ban mindössze 8 millió tonna összes gabonamennyiséget tudtunk betakarítani, 16 millió tonna helyett. Ehhez képest hatalmas az eredményjavulás, mondjuk, ezt rögzíthetjük, és örömmel vesszük. De nem az átlagos termelési szinthez képest ilyen az eredményjavulás.

Ami viszont katasztrofális, hogy az állattenyésztés soha nem látott nehéz helyzetben van. Mi is történik? Ha megnézzük, akkor kiderül, hogy 2005-ben 6 százalékkal, ha a 2004-es csökkenést is figyelembe veszem, összesen 17 százalékkal csökkent az állattenyésztési ágazat teljesítménye. Ez önmagában véve akár elhanyagolható lehetne, csakhogy a gabonatermés - hála az égnek - adott. Intervenciós raktárakra termelünk, a belső felhasználásunk hihetetlenül alacsony, pontosan azért, mert az állatállomány ilyen szintre csökkent. Természetesen ezzel egy időben az import is megnövekedett.

Amit szeretnék itt kiemelni, az, hogy ha ez a trend így folytatódik tovább, akkor ennek a következményei beláthatatlanok lesznek. De maradjunk 2005-nél, mert azt mondtuk, hogy ezt az évet vizsgáljuk. 2005-ben tehát a növénytermesztés és az állattenyésztés aránya nagyon nagy mértékben megváltozott, egy torz termelési szerkezet alakult ki, emiatt jelentős azon termelők köre, akik csődbe mentek, akik állattenyésztésre álltak be, erre szakosodtak, az ő gazdaságuk tönkrement.

Szólni kell a stratégia hiányáról. Nagyon sokszor szóba hoztuk a sodródást, azt, hogy nincs egy átfogó stratégia, nincs mihez igazodni. Mi is történik? Jelenleg, ha nincs egy átgondolt stratégiánk, ha nincs egy átgondolt fejlesztési koncepció az állattenyésztésben, ha változatlanul az intervenciós raktárakra akarunk termelni, akkor rövid időn belül bekövetkezik az a helyzet, hogy ma már a termelők, a növénytermesztők is tönkremennek. Folyamatosan azt halljuk, hogy az intervenciós felvásárlás is egyfajta támogatás. Lassan arra kell büszkének lennünk, hogy Magyarország a 25 európai uniós tagállam közül az egyetlen, amely az összes intervenciós felvásárlásra felajánlott gabona 40 százalékával rendelkezik. Egyedül Magyarország! Azt gondolom, erre nem lehetünk büszkék, különösen akkor nem, amikor éppen most döntött úgy az Európai Unió, hogy az intervenciós kukorica minőségi szabványait megváltoztatja, és a magyar termelők nem tudják felajánlani a gabonát intervencióra. És nincs belső fogyasztásunk, gazdaságosan nem tudjuk kiszállítani az országból.

Tehát sajnos, ezen a területen komoly lemaradás volt 2005-ben, ami folytatódik. Csak halkan szeretném megjegyezni, mert délelőtt utalás történt arra, hogy valaki mobiltelefonon hírt kapott Brüsszelből, hogy elfogadták a konvergenciaprogramot. Sajnos, nekem is van egy nagyon szomorú telefonhírem mára, szeretném megosztani önökkel. Ez pedig a következő: a Kabai Cukorgyárat bezárják. Újabb 15 ezer hektár cukorrépa esik ki, ezrek veszítik el a munkahelyüket. Ezrek veszítik el, mert a Kabai Cukorgyár termelése leáll, a döntés megtörtént, és nincs koncepció, nincs stratégia, hogy helyette ugyan milyen irányban lehet elmenni.

Nos, még egyetlen gondolatot talán engedjenek meg. Nemcsak a gazdák, nemcsak a képviselők hivatkoznak arra, hogy gond van az áthúzódással, hanem az Állami Számvevőszék értékelő jegyzőkönyvének egy rövid részletét szeretném kiemelni. "A 2005. évi központi költségvetésben az FVM fejezet folyó kiadások és jövedelemtámogatások törvényi soron 107,582 milliárd forint eredeti előirányzat szerepelt.

(17.30)

Az eredeti előirányzat nem biztosított elégséges forrást a top up kifizetésére. Erről az előirányzatról azonban a top up mellett még 23 féle agrártámogatást finanszíroz az FVM. A top up előirányzatot külön törvényi soron nem tervezte meg a fejezet, annak ellenére, hogy az ÁSZ az előző évi ellenőrzésben is javasolta."

Tisztelt Államtitkár Urak! A többi ágazatot már nem szeretném értékelni, mivel az időm letelt, csupán halkan jegyzem meg, hogy 2005-ben a zöldség-gyümölcs ágazat abszolút mélyponton volt, tehát túlzottan nagy örömre okunk nincs.

Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben ideje lenne egy olyan agrárstratégiát kialakítani, ami kapcsán nem két hét alatt járjuk végig a vidéket, hanem az ágazat szereplőivel szót értve, hosszú távú konszenzusra törekedve kialakítani egy olyan összefogást, egy olyan stratégiát, amit mindenki elfogad. Ez a mai napig nem volt meg, és nincs meg.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu