DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Vadai Ágnes képviselőtársam hozzászólása inspirált arra, hogy egy kétperces hozzászólásban reagáljak az általa elmondottakra, amikor is ő agyondicsérte, hogy a rendvédelmi, rendészeti szervek, a rendőrség, a határőrség, a katasztrófavédelem milyen jól ki volt stafírozva, hogy a 2005-ös költségvetés hibátlan volt, nem volt adósság - körülbelül így foglalta össze -, és a feladataikat teljesíteni tudták ezek a szervek.
Én hadd utaljak két tényre, tisztelt Országgyűlés, amely megmutatja azt, hogy ezek a szervek mennyire voltak vagy mennyire nem voltak felkészülve bizonyos eseményekre. Hadd utaljak 2006. augusztus 20-ára, amikor a Miniszterelnöki Hivatal fizetett, kéthetes fizetett hirdetési kampányban Budapestre, a Duna két partjára hívta Magyarország polgárait a tűzijáték megtekintésére, és tudjuk, hogy öt halálos áldozatot követelt az a rendezvény, illetve a természeti katasztrófa során nem megfelelő állami döntéssorozat, és több mint ötszázan megsérültek, amire Petrétei miniszter úr, ha jól emlékszem, azt mondta, hogy felkészületlenek voltak az állami szervek ebben a kérdésben. És hadd utaljak szeptember 18-ára, 19-ére és 20-ára, amikor szintén azt mondta a miniszter úr, hogy a rendőrség szervei, az állami szervek felkészületlenek voltak. Én tehát azt gondolom, nem túlzok, amikor azt állítom, hogy ez többek között annak is következménye, hogy a Medgyessy-kormány, majd a Gyurcsány-kormány a regnálása alatt, és különösen a 2005-ös költségvetés során nem biztosította azokat a működési forrásokat, azokat a fejlesztési eszközöket, nem hozta meg azokat a szabályokat, amelyek ezeknek a szerveknek az eredményes működéséhez vezettek volna. Úgy gondolom, ezek a szervek nem akkor bizonyítják, hogy mennyire felkészültek, amikor nincs semmi probléma, hanem akkor, amikor baj van, és sajnos azt kell mondani, hogy mind a két esetben csődöt mondtak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés