BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. A bizottsági ülésen is elmondtuk, és aztán később a Parlamenti naplóban folytatott vita során is, hogy alapvetően nem a határidő módosításával van a probléma, hanem amit ez a törvényjavaslat, illetve a korábban már elfogadott törvény tartalmaz, avagy nem tartalmaz. Sokszor elhangzott már az előző ciklusban is és ebben a kormányzati ciklusban is az olcsó állam, a hatékonyság növelése és a magas színvonalú közszolgálati munka mint olyan, az ott dolgozók részéről elvárt követelményként.
Ehhez képest nem tudjuk a mai napig sem, hogy a közigazgatásban vagy a közalkalmazotti szférában, nevezzük egyszerűen közszférának, milyen feladat- és hatáskör-módosítást kíván a kormány beterjeszteni, és mit kíván változtatni a jelenlegi feladat- és hatáskörökön. Nem tudjuk, hogy milyen feladatokat kíván megtartani állami feladatként, mi az, ami önkormányzati feladat lesz vagy marad, illetve mi az a feladat, amit kizárólag a magánszférában, ha úgy tetszik, a versenyszférában tud elképzelni, illetve megvalósítani.
A programnak eddig, ha azt mondom, hogy nem volt átütő sikere, akkor rendkívül szőr mentén fogalmazok, mert ma megtudtuk a tárca képviselőjétől, hogy 2005. január 1-je és 2006. június 30-a között a prémiumévek programban mindösszesen 134-en vettek ez idáig részt. Változatlanul azt kérdezem, reméltem, hogy államtitkár úr expozéjában kitér arra, hogy mitől várják az olcsóságot, mert erre még eddig senki nem tudott választ adni, ugyanúgy, mint ahogy arra sem, hogy hány embert érinthet ez a program, illetve hogyan fognak alakulni azok a feladat- és hatáskörök, amelyeket az előbb említettem.
Ezért a beterjesztett törvényjavaslatot általános vitára nem tartottuk alkalmasnak, tartózkodással foglaltunk állást a törvényjavaslatról.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés