DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egyre nagyobb aggodalommal figyelem, ahogy az ellenzék retorikai készletében a fröcsögő indulatok, a csúsztatások mellett gyakorlatilag folyamatosan visszatérő eszköz a személyeskedés is. (Moraj az ellenzék soraiban.) Engedje meg, hogy ezekre a kérdésekre ne térjek ki, és a politikai eszköztár részének tekintsem, hanem arról beszéljek, ami a kérdés érdemi része, hogy tulajdonképpen hogyan kívánjuk finanszírozni a magyarországi kutatás-fejlesztést.

Tudjuk azt, hogy az ön által érintett hivatal 2005-ben az Oktatási Minisztérium fennhatósága alá tartozott. Ennek ellenére, tekintettel arra, hogy az új kormányban a gazdasági és közlekedési miniszter kapta meg ezt a feladatot, ezért válaszolok én.

A 2005. évi zárszámadás kapcsán az Állami Számvevőszék észrevételeket tett a hivatal működésével kapcsolatban. Ezeket az észrevételeket maradéktalanul megfontoljuk, és az átadás-átvétel során a jövő tervezésénél figyelembe fogjuk venni. A kiküszöbölésükre intézkedési tervet készítünk, hiszen abban a tekintetben egyező az álláspontunk, hogy felelősséggel tartozunk az adófizető állampolgároknak minden egyes befizetett forintjukért, és minden egyes közpénzből finanszírozott tevékenység esetében jogos igény az átláthatóság és az elszámoltathatóság. Ezt a követelményt egységesen kívánjuk érvényesíteni nemcsak az ön által említett hivatal, hanem valamennyi, a minisztérium alá tartozó intézmény tekintetében.

Az ÁSZ-megállapításokkal kapcsolatban most folyik az a belső elemző munka, amelynek rövid távú célja egy cselekvési terv elkészítése, a hiányosságokat megszüntetjük, további hiányosságok kialakulásának a megelőzését pedig szintén elősegítjük. A leltár készül. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal egyébiránt a munka 2004-es megkezdése óta egy egészen új szemléletmódot képvisel, amelynek középpontjában a gazdasági versenyképesség és a vállalati innováció áll. Új és hasznos kezdeményezések sora, mint például a regionális egyetemi tudásközpontok, például a Jedlik-program és a innováció humán erőforrásait támogató mobilitási programok, például a Polányi- és Öveges-programok jellemzik. Az NKTH 2005-ben indított olyan pályázatot, az Irinyi-pályázatot, amely az egyéni feltalálók ötleteinek hasznosítását és az ezzel kapcsolatos vállalkozásalapítást segíti. Létrehozta a regionális innovációs ügynökségeket, és ezen keresztül sikeres regionális innovációs programokat működtet. Ilyenek például a Baross-, illetve az Innocsek-programok. A versenyen és az állandó megmérettetésen alapuló piac közeli szemléletmód sok korábbi beidegződést és érdeket sért, ezért nem véletlen, hogy a hivatalt szinte létrejötte óta támadások érik.

Különösen előnyösek az NKTH pályázatai a mikro- és kisvállalkozók számára, amely vállalkozások a gazdasági programunk középpontjában vannak. A jövőt illetően az Országgyűlés elé kerül egy olyan törvénymódosítási javaslat, amely felhatalmazza a gazdasági és közlekedési minisztert a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap forrásaira vonatkozó döntésre. A hatályos törvény szerint ugyanis erre nincs joga. A törvénymódosítással az a célunk, hogy ez az újabb ellenőrzési szint erősítse a kontrollt, és átláthatóságot teremtsen még fokozottabban a közpénzek kezelése és felhasználása tekintetében.

Hangsúlyozni szeretném végezetül még egyszer, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egyik kiemelt célja, hogy a magyar gazdaságot a lehető legtöbb szakterületen a hatékonyan működő innovációs értéklánc jellemezze. Ennek érdekében mindent megteszünk az innovációt támogató intézményrendszer hatékony és átlátható működéséért.

Kérem képviselő urat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu