DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az alapvető probléma ebben az ügyben a jogi szabályozás hiányossága és az ebből adódó bizonytalanság. Az 1989. évi III. törvény, amely a gyülekezési jogról szól, nem ad kellő szabályozást arra a kollíziós problémára, amit frakcióvezető úr is felvetett a kérdésében, vagyis azoknak az egyéb jogszabályoknak a gyülekezési joggal történő ütközésére, amiből ezek a visszásságok keletkeznek.
Felhívom a figyelmet arra, hogy a rendezvény rendjéért a rendezvény szervezője a felelős, tehát nyilván, ha a rendezvény kapcsán jogsértések történnek, akkor ez sérti a rendeltetésszerű joggyakorlást, ami az alapvető jogok kapcsán is egyértelműen megfogalmazható. Említek egy példát: most az egyik sátoron rajta van a Vöröskereszt jelvénye, ami jelen formájában szabálysértést jelent, és 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, ha a Magyar Vöröskereszt nem járult hozzá ennek a jelképnek a használatához.
Az alapvető jogokkal kapcsolatban azt kell látni, hogy ezek nem politikai, hanem jogi kategóriák, és természetesen az alapvető jogok kapcsán az alany, a tárgy, a tartalom, a korlát és a korlát korlátja azok az elemek, amelyek egy alapvető jog terjedését meghatározzák. Nyilván itt nemcsak az ön által említettek okoznak problémát, hanem az a kollízió is, amely a téren gyakorolt gyülekezési jog kapcsán más alapjogokkal, illetve mások, például a környéken lakók alapvető jogaival ütközik.
Jelenleg a kormány vizsgálja a jogi helyzetet és azt, hogy ebben az esetben milyen fellépési lehetőségei vannak. Nyilván a jogi fellépés lehetősége nem csak a rendőri intézkedéseket foglalja magában.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés