FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány kapcsolódó módosító javaslatot nyújtottam be a törvényjavaslattal kapcsolatban, és ezekről szólnék néhány szót. Ezek az ajánlásban a 2., 6., 10., 14. ajánlási pontokhoz kapcsolódnak. Mindjárt, ami az előbb elhangzott, Herbály képviselőtársam is elmondta és Ángyán képviselő úr is: én magam is úgy gondoltam, hogy az erdőre feltétlenül célszerű lenne kiterjeszteni ezt a törvényjavaslatot. A károk tekintetében is volna egy nagyon konkrét javaslatom, mégpedig a viharkárok esetében.

(20.00)

Ez az utóbbi időben a szélsőséges időjárás következtében elég gyakran előforduló gondot okoz az Alföldön, éppen tavaly, tavalyelőtt is a választókörzetem területén is, de Szolnok megye nagyobb részén is bekövetkezett ilyen viharkár. A viharkárok elhelyezése, besorolása meglehetősen problémás, hiszen belvízként nem összegezhető, nem feltétlenül jár jéggel, ugyanakkor képes arra, hogy adott gazdálkodó termésének nagyon jelentős részét tönkretegye oly mértékben, hogy a gazdálkodása ellehetetlenül. Erre bőven volt példa. Az állam adott erre kisebb mértékű kártalanítást, de azért gyanítom, hogy a továbbiakban ezek majd nem lesznek ilyen nagyon pozitívan megközelítve. Ezért én fontosnak látnám a természeti jelenségek miatt, ha ezt a viharkárt is el tudnánk helyezni ebben a kártalanítási rendszerben, ez gazdagítaná a repertoárt.

A 6. ajánlási pontban arról van szó, hogy mikor jogosult a használó a kárenyhítő juttatásra. A törvényjavaslat egy meglehetősen bonyolult rendszert, kifejezést használ erre. Úgy gondolom, hogy más szerződésekhez hasonlóan ezt lényegesen egyszerűsíteni lehetne, ha kimondanánk, hogy akkor jogosult valaki a kárenyhítő juttatásra, ha a káreseményt megelőzően legalább 60 vagy 90 nappal korábban létrejön a szerződés. Ez ösztönözné azt a gyakorlatot, hogy minél hamarabb szerződjön valaki, és teljesen egyértelművé tenné a szabályozást, hogy mikor veheti valaki igénybe a juttatást, és nem lenne ez a bonyolult megoldás, ahogy a törvényjavaslat is fogalmaz.

Ugyanebben a pontban, tehát a 4. § (1) bekezdésében egy pontosító észrevételt is tennék, hiszen az elején felsoroltuk, hogy milyen esetekre vonatkozik ez, és a c) pontból kimarad az aszály megemlítése. Azt hiszem, ha az elején ez vonatkozik az árvízre, belvízre, fagykárra, semmi ok nincs arra, hogy most az aszálykárra vagy az általam javasoltak szerint, mondjuk, a viharkárra is ne vonatkozzon ez a felsorolás, mármint a kár bejelentésével kapcsolatos szabályozás.

A 10. pontban arról van szó, hogy a szerződőnek mikor lép életbe a befizetési kötelezettsége. Elég érdekes szabályozásról van itt szó, mert azt jelenti, hogy lehet, hogy a befizetést azután kell megtenni, amikor már... Az államtitkár úr rázza a fejét, de én mégiscsak úgy látom, hogy ez egy szankcionális tétel, hogy akkor jogosult igénybe venni ezt a támogatást, amennyiben már hátraléka nincsen, tehát a befizetése megtörtént. Ilyen azért elég kevés létezik a szerződéses gyakorlatban, elég ritka gyakorlat ez, hogy mérlegelheti valaki, hogy éri kár vagy nem éri kár. Én ezért azt javasoltam, hogy a szerződéskötés évében legalább a szerződő befizetési kötelezettségét a szerződést követő 60 napon belül célszerű lenne megtenni. És látom, hogy Herbály Imre képviselőtársam is a szeptember 30-at itt május 31-re hozza előre. Ezt én is életszerűnek tartottam, én magam egy június végi befizetést látnék fontosnak, de azt gondolom, mindenképpen át kell gondolni, hogy a befizetés mikor lépjen életbe.

Még egyetlenegy dologra utalnék a 14. ajánlási pontban, amikor arról van szó, hogy a tárcának milyen részleteket kell kimunkálnia. Én úgy gondolom, igen, szabályozni kell a bejelentés rendjét és az igazolás rendjét, de nagyon fontosnak tartanám az ellenőrzés rendjének a beillesztését. Mert a továbbiakban szó van arról, hogy a visszafizetés szabályai mik legyenek, ezt is rendezni kell, de azt hiszem, az ellenőrzés az egyik legfontosabb tétel, mert nem lehet azzal megelégedni, hogy majd a bejelentést követően történik egy igazolás, mert ezt nyilvánvalóan falugazdászok vagy valaki mások fogják megtenni. Én azt látom, hogy itt a közvetlen közelségre való tekintettel egy ellenőrzési rendszert is célszerű még beépíteni.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu