LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy csepeli nevelőnő brutális kegyetlenséggel történt meggyilkolása nemcsak a közvéleményt rázta meg, hanem az érintett szakmát is. A gyermekvédelemben foglalkoztatottak - többségükben nők - az eddigieknél erélyesebb és hatékonyabb védelmet kérnek. Az itt foglalkoztatottak szerint szinte bármikor előfordulhatnak ilyen gyilkosságok, mert annyira védtelenek és kiszolgáltatottak az itt dolgozók. Idézek egy levélből: "Nevelőinket szinte naponta meggyalázzák, megfélemlítik és meglopják a gondozottak. Sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülés nincs a gyermekvédelemben. A drog egyre jobban beépül az intézményrendszerbe, és a lányok életében már tartósan jelen van a prostitúció."
Nos, ilyen jellegű panaszok 10-15 évvel ezelőtt még csak fel sem merülhettek, azaz időközben fajultak el a mai minősíthetetlen, gyilkossághoz is vezető helyzetig a körülmények. Az utóbbi években szinte minden fegyelmező eszközt megvontak a nevelőktől. Nem használ a szakma tekintélyének, hogy egyre többen csak a munkanélküliség elől menekülnek átmenetileg nevelői pályára, s amint alkalmuk adódik, továbbállnak. Több esetben előfordult, hogy iskolakerülés miatt a bíróság a nevelőt büntette meg, miközben a jog semmilyen olyan eszközzel nem ruházza fel a nevelőt, hogy az kikényszerítse a gondozottak iskolába járását. A javító-nevelő intézetek gyakorlatilag megszűntek, s ma már nincsen semmilyen fegyelmező erejük. A szervezett bűnözés is célba vette s megkörnyékezte a fiatalokat. A 18. évüket betöltött gondozottak ugyanis nagykorúságuk első napján kikérhetik a hosszabb idő alatt felgyűlt, árvaellátásból és családi pótlékból származó megtakarításaikat, s a hirtelen jött barátok, partnerek rábeszélésének sok, szeretethiányban szenvedő gondozott nem tud ellenállni. Egyre több kifosztott fiatal jön vissza a szociális szakellátás rendszerébe.
Kérdezem miniszter urat: tudnak-e tenni valamit a hatékonyabb védelem érdekében? Várom államtitkár úr válaszát.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés