PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban így van, hogy e törvényjavaslat fontossága - még annak ellenére is, amit Balogh József képviselőtársam elmondott, hogy megérné rendszerszerűen átvezetni az ezzel kapcsolatos módosításokat - tényleg abban rejlik, hogy egyrészt megteremti annak a lehetőségét, hogy az észak-balatoni hulladékgazdálkodási projekt megvalósulhasson, és ezáltal hozzájuthassanak a települések azokhoz az Európai Unió kohéziós alapjából támogatott forrásokhoz, amelyek a projekt megvalósításához elengedhetetlenek. Így tehát köszönjük szépen a közel 160 település nevében, amelyek részt vesznek ebben a projektben, hogy lehetővé tette a kormányzat azt ezzel a rugalmas törvénymódosítással, hogy Királyszentistván külterületén megvalósulhasson ez a hulladékkezelő rendszer, hiszen nemcsak hulladéklerakóról, hanem hulladékkezelőről is szó van. A másik természetesen az idegenforgalmi célú hasznosítás, hiszen a repülőtér polgári, ezen belül az idegenforgalmi célú hasznosítása nagymértékben hozzájárulhat a régió fejlődéséhez is, nemcsak Veszprém, Szentkirályszabadja és a térség fejlesztéséhez.
Ez az előterjesztés azonban - valóban úgy van, ahogy államtitkár úr jelezte - kisebb korrekcióra szorul, mivel annak ellenére, hogy a repülőtér a törvényjavaslatban foglalt módosítással érintett törvényekben szenkirályszabadjai repülőtér elnevezéssel szerepel, területének majdnem egyharmada Veszprém közigazgatási területén helyezkedik el, azon a közigazgatási területen, Veszprém és Szentkirályszabadja területén, ahol az ingatlanokat a magyar állam mindkét önkormányzatnak ingyenesen átadta. Ennek megfelelően tehát azt gondolom, hogy akkor járunk majd el helyesen - és ezt célozza a benyújtott módosító indítványom is, amelyről majd a részletes vitában kívánok szólni -, hogy a törvénymódosításban már a tényhelyzetnek megfelelően veszprém-szentkirályszabadjai repülőtér kerüljön majd nevesítésre.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, köszönöm államtitkár úrnak, és köszönöm az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumnak, hogy rugalmas hozzáállásával hozzájárult ahhoz, hogy a Veszprém megye számára jelentős módosítás megteremtse a lehetőségét annak, hogy az észak-balatoni hulladékgazdálkodási projekt mielőbb megvalósulhasson.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés