SIMON GÁBOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága megtárgyalta és általános vitára alkalmasnak tartotta a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.
A támogatás szólt a törvény két lényegi módosításának, ahogy azt államtitkár úr is elmondta, a programba való belépés határidejének a módosítása, hiszen a jelenlegi 2006. december 31-ét 2008. év december végéig tolná ki a módosítás. Ez összefügg egyébként a kormányprogrammal, hogy egy hatékonyabban működő, takarékos, szolgáltató állam kialakítására sor kerüljön. A másik módosítás pedig egy pontosító rendelkezés, amely a szabadság kiadására vonatkozó szabály megállapítását teszi.
Mindezek figyelembevételével javaslom a Háznak a törvénymódosítás elfogadását.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés