DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány részéről támogatjuk a légi közlekedési törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Meggyőződésünk, hogy ezzel a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat egy versenyképesebb, rugalmasabb társasággá alakítható.
Az új társasági forma megfelelő keretet teremt a nemzetközi elvárásoknak való megfeleléshez, és egy olyan szolgáltatói státus kialakulásának, amely megőrzi a jelenlegi magasabb színvonalat. Technikailag a HungaroControl ilyen módon kisebbségi tulajdont szerezhet a közép-európai légiforgalmi rendszerben, ami a légiforgalmi irányítás stratégiai jelentőségű nemzetközi együttműködése, és szakmai szempontból megegyezik a kormány, az állam törekvésével, mely szerint a magyar légi irányítás jusson a régióban meghatározó szerephez.
Az egyszemélyes zártkörű részvénytársaság egyértelműen jó megoldás arra, hogy az expozéban vázolt európai finanszírozás kétéves kiegyenlítő mechanizmusának megfeleljünk, és az eddiginél, a költségvetésinél lényegesen rugalmasabb gazdálkodási keretet biztosítson a HungaroControl számára.
Mindezek alapján a kormány a törvényjavaslattal egyetért, és a támogatását javasolja a tisztelt Országgyűlésnek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés