KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Babák Képviselő Úr! A bizottsági vitában elég sokat beszéltünk erről az átcsoportosításról, és én magam is elmondtam a bizottsági hozzászólásban, hogy az ORTT egy jogalkalmazó. 2000-ben - képviselő úr, kettőezerben - született meg az a döntés itt a parlamentben, akkor önök voltak még többségben, amikor is az átcsoportosítás irányába elindult az ORTT. Igazából az, hogy kétharmados többséggel vagy feles törvénnyel fogadjuk el itt ezt a Házban, az ORTT-t ilyen szempontból nem kell hogy érdekelje, hiszen kihirdetésre kerül a törvény, ő végrehajtja azt a kihirdetett törvényt, és az, hogy az a törvény hogyan lett elfogadva, milyen módon, milyen módosító indítványokkal itt a parlamentben, hát ne haragudjon, a jogalkalmazót nem kell hogy érdekelje.
Pontosan azért is szükség lenne a médiatörvény módosítására, mert világosan látszik, hogy a médiatörvény jelentős feladatokat rak az ORTT nyakába, ez egyfajta egyensúlytalanságot jelent a költségvetésben, és ezt az egyensúlytalanságot ahhoz, hogy a működőképesség fennmaradjon, valamilyen módon biztosítani kell. Tehát föltehetőleg ezért döntött már 2000-ben az akkori kormánytöbbség arról, hogy ezt a költségvetésben így próbálja elrendezni, és miután a médiatörvény módosítására nem került sor azóta sem, ezért ez a Fidesz vezette kormány idején kialakult gyakorlat tovább folytatódott és folytatódik ma is, és föltehetőleg a 2007-es költségvetésben is szükséges valamilyen módon az egyébként szükségszerű kiadásokra valamilyen forrást biztosítani az ORTT számára.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés