TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A kormányprogram célkitűzései között a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévők foglalkoztatásának ösztönzése és a hátrányos helyzetű térségekben lévő vállalkozások munkahelyeinek bővítése prioritásként jelent meg. Ezek közül engedjék meg, hogy kicsit elfogultan a gyesről, gyedről visszatérők, a pályakezdők helyzetére hívjam fel a figyelmet, természetesen az ötven év felettiek munkába állásának fontosságát sem elfeledve.
Láthatjuk, hogy az elmúlt években egyre több gyermek születik, 2004 óta folyamatosan minden évben több és több gyermek születik, az előző évek negatív tendenciáját tehát hátrahagytuk. Azokban a családokban, ahol kisgyermek születik, gondot jelent a kieső jövedelem pótlása vagy adott esetben az újra munkába állás. Sok, állami költségvetésből gazdálkodó intézményben a nyitva tartás nem igazodik a munkavállalók munkaidejéhez, megnehezítve a munkában való maximális helytállást. Hangsúlyt kell helyezni a munkahelyi esélyegyenlőség, valamint a munkáltatók társadalmi felelősségvállalásának elősegítésére. Az Európai Unió tagállamaiban a foglalkoztatottság növelésének igénye és a demográfiai egyensúly megőrzésének szándéka kiemeli a munka és a magánélet harmonikus összeegyeztetésének fontosságát és ebben a munkaadók felelősségét. A családi kötelezettségeket tiszteletben tartó, rendezett munkaügyi kapcsolatokkal bíró munkahely vonzó az alkalmazottak számára, és növeli a vállalkozások versenyképességét is. Ez tehát közös érdeke mindannyiunknak.
Kérdezem a tisztelt miniszter urat, hogyan kívánja a kormány megteremteni a családi élet és a munkahelyi feladatok összeegyeztetését. Hol találkoznak a munkaadói érdekek és a családbarát intézkedések? Várom a miniszter úr megtisztelő válaszát.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés