DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kökény képviselő úr, bizottsági elnök úr azt veti a szemünkre, hogy nem vagyunk hajlandók konstruktívan részt venni a vitában. Amikor 11 óra körül a jogalkotási törvény 18. §-a alapján számon kértem, hogy miért nem bocsátották rendelkezésünkre a különböző háttértanulmányokat, a törvényi szabályozás várható hatását taglaló anyagokat, akkor ön kioktatott engem, hogy nézzem meg a levelezésemet, mert megkaptuk. Ez fél 12 körül volt. Jelentem, megnéztem a levelezésemet, és valóban, 12 óra 51 perckor a bizottsági titkárságról kaptunk egy úgynevezett háttéranyagot, ami nem más, mint a Németországban alkalmazott módszer leírása.

Azért kértem most szót, hogy rávilágítsak, miért nehéz ez a vita, és miért nehéz a kormánnyal kommunikálni. Amikor azt mondtam, hogy a szoftver kötelező használata a német szabályozásban nincs benne, akkor miniszter úr közbeszólt, és azt mondta, hogy rosszul tudom, mert igenis kötelező szoftverhasználat és annak alapján való gyógyszerfelírás van érvényben Németországban. A minisztérium által adott anyagban azt írják: "Törvény határozza meg az orvosok által használható számítógépes szoftvert. Eddig ugyanis előfordult, hogy az adott programot valamilyen gyógyszergyártó cég ajánlotta fel az orvos számára, így a szoftver a gyár készítményeit részesítette előnyben. 2006 májusától azonban egységesítik a felhasználó programokat ezen torzítások kiküszöbölése érdekében." Előtte pedig részletes leírás van a bonus-malus rendszerről. Egy szó nincs arról, hogy a szoftvert kötelezően kellene alkalmazni, ez csupán egy tájékoztató eszköz.

Képviselő Hölgyek és Urak! Törvényt alkotni úgy nagyon nehéz, amikor a tárca vezetője nyilvánvalóan félretájékoztatja a képviselőket és az érdeklődőket.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu