DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Ön felszólalásának alcímében azt ígérte, hogy az elhatalmasodó válság gazdasági-társadalmi okairól szól. Erre is utalt néhány mondat erejéig, erre reagálnék először.

Először is arra utalnék, hogy a kormány legfontosabb célja a tartós egyensúlyon alapuló növekedés feltételeinek megteremtésével a gazdasági teljesítmény és az életkörülmények tartósan és gyorsuló ütemben való közelítése az Unió átlagához. A felzárkózásnak a következő területeken kell tükröződnie: a vállalkozások versenyképességében, a fejlesztések, beruházások révén megújuló modern kori gazdasági szerkezetben, a foglalkoztatásban, az állam által nyújtott szolgáltatások színvonalában és a reálbérek, reáljövedelmek alakulásában.

A kormány célja az, hogy egyszerre állítsa helyre az államháztartás egyensúlyát, és ugyanabban az időben útjára indítson egy sor reformot, amelyeket viszont távlatos szemlélet és elszántság jellemez. Az állam reformra szorul, mert túl nagy, nem elég hatékony és drága, de sajnos a jelentős államháztartási hiány rövid távon olyan kiigazítást tesz szükségessé, amelynek része a társadalmi elégedetlenségeket produkáló megszorítás és adóemelés is. Az idén 350 milliárd, jövőre pedig 1000 milliárd forint - ennyit kell és ennyit akarunk megspórolni. Részben növeljük a bevételeket, részben pedig csökkentjük a kiadásokat. S bár szinte mindenki sokallja az adóemelést, hangsúlyoznunk kell, hogy a kiadások csökkentése sem fáj kevésbé: látjuk ezt szinte nap mint nap, ahogy az egészségügyi, oktatási és egyéb rendszerek szükségszerű átalakításának lépései körvonalazódnak.

(8.10)

Nem könnyű szembenézni azzal, hogy a kiadáscsökkentés, illetve a kiadások növekedésének megállítása olyan területeket is érint, melyek a megszokott szociális modell, a szolidaritás gyakorlata szerint eddig érinthetetlennek tűntek. Gondolok itt a jóléti kiadások szinte kezelhetetlen mértékű emelkedésére, az egészségügyi kiadásokra, a gyógyszerkasszára, a nyugdíjra, a szociális juttatásokra.

Hogy mi vezetett ahhoz a helyzethez, hogy ma már ezermilliárdos nagyságrendű visszafogásról kell beszélnünk? Az elmúlt 16 év elmaradt reformjai, az elmúlt 7-8 év jóléti kiadásokra és megalapozatlanul magas reálbér-emelkedésre koncentráló gazdaságpolitikája. Állítom, hogy ezért is valamennyi párt, amely volt vagy éppen most van kormányon, bizonyos mértékben felelős.

A rendkívül magas költségvetési hiány hosszú távon nem törhető le a bevételek emelésével, de idő kell ahhoz, hogy a kormányzati tervekben szereplő és fokozatosan megvalósuló reformok kedvezőbb költségvetési és gazdasági hatásai kibontakozzanak. A költségvetés jelenlegi problémái nem orvosolhatók másképpen.

Az Új Egyensúly program egy kompromisszum eredménye. A kompromisszum célja, hogy nekiláthassunk a reformoknak, s az ezek által létrejövő egyensúly bázisán a gazdasági és életkörülmények tartós növekedésnek indulhassanak 2009-től. A kiadások csökkenése persze azt jelenti, hogy újra kell gondolnunk az állam feladatát, szerepét, dolgát. Ezt tesszük most az egészségügyben, az oktatásban, a közigazgatásban és számos más területen.

Az energiapiac liberalizációja vagy a tömegközlekedési szolgáltatások hatékonyságának, gazdaságosságának javítása ugyanakkor még előttünk álló nagy feladat. De utalhatnék a külföldi beruházások ösztönzésére, vagy beszélhetnék a hazai vállalatok támogatásáról is, ahol a feladatunk nagy, ahol hitel-, tőke-, pályázati és garanciális támogatási rendszereket hozunk piacra, amelyek a kis- és középvállalkozások finanszírozásán érdemben segítenek.

Elindult az a reformfolyamat, amely biztosíthatja, hogy Magyarország visszatérhessen az egyensúlyőrző, lendületes növekedési pályára. Ez a pálya biztosíthatja a forrást és a lehetőséget a versenyképesség és az életszínvonal hosszú távon is fenntartható javításához. Az igazságügyi tárca a maga területén ehhez a folyamathoz azt teszi hozzá, hogy korszerűsíti a határőrség és a rendőrség szervezetrendszerét, integrálja ezeket a szervezeteket, korszerűsíti a rendőrség igazgatásirányítási rendszerét és a büntetés-végrehajtási intézményrendszert.

Ami a társadalmi béke megóvását jelenti, nyilvánvalóan gazdasági folyamatok exponálódnak, és megjelenik a hatásuk a közrendben, a közbiztonságban. Ennek megóvása kétoldalú folyamat, nyilvánvalóan igényel politikai konszenzust, igényel önmérsékletet kormány és ellenzék részéről egyaránt.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu