DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr, Ékes Képviselő Úr! Ön két problémát feszegetett hozzászólásában. Az egyik, hogy meddig tűrjön a beteg, meddig tűrjön a beteg, ha fájdalma van. Én úgy gondolom, hogy ez egyéntől függő, és úgy gondolom, hogy az állam semmiképpen nem vindikálhatja magának a jogot, hogy nevelje arra, hogy jobban tűrje a fájdalmat. És különösen nem teheti meg, hogy pedagógiai célzatból - ahogy ön gondolja - korlátozza a fájdalomcsillapítóhoz jutást, azért, hogy ezzel szenvedéstűrésre kényszerítse az ön által vagy az állam által meghatározott mértékben a beteget.

Úgy gondolom, hogy a magyar beteg nem butább, mint a lengyel, az olasz vagy az angol. Úgy gondolom, a magyar betegnek joga van fájdalomcsillapítót vásárolni, ha úgy érzi, hogy fájdalma van. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) És joga van valóban orvoshoz fordulni akkor, ha úgy gondolja, hogy neki orvoshoz kell fordulni. Ezt az állam nem szabhatja meg. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.)

Másodszor: ön összefüggést keres aközött, hogy gyógyszerbaleset és hozzáférés a gyógyszerhez. Csakhogy képviselőtársam téved, a gyógyszerbaleset nem abból következik be, nem attól függ, hogy hol vásárolták a gyógyszert, hanem hogy otthon milyen gondosan bánnak vele. Soha nem útközben következik be a baleset a gyógyszerrel, a vásárlás meg a lakás vagy a tartózkodási hely között, hanem otthon, ha gondatlanok. Erre természetesen vigyázni kell, de ezek a balesetek nem függnek attól, hogy a gyógyszert, azt a fájdalomcsillapítót szupermarketben vették-e vagy gyógyszertárban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A baleset akkor következik be, ha otthon nem vigyáznak, de ne higgyük azt, hogy a magyar anyák felelőtlenebbek, mint olasz vagy lengyel társaik.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu