DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Tisztelt Képviselőtársam! Engedje meg, hogy felolvassak egy Orbán-kormány idején megjelent világgazdasági cikkből, amelyben azt írják, hogy azt is bevezetnék, mármint a kormány a tervezet szerint, hogy a támogatott gyógyszerek rendelése során csak az OEP által jóváhagyott számítógépes programokat alkalmazhassák, amitől már rövid távon 2-3 milliárd megtakarítás várható. Egyébként ez volt az az időszak, amikor azt mondta az önök kormányának minisztere, hogy véget kell vetni a gyógyszergyártók nagy kaszálásának, amit én véletlenül sem mondanék. Szóval, tervezték az önök kormánya alatt is, csak valószínűleg hiányzott az elhatározás, a bátorság, netán a fordító, és ezért nem csinálták meg. De nem lehet ezeket a dolgokat a végtelenségig halogatni, meg kívánjuk tenni.
Még hadd ragadjam meg a hátralévő ötven másodpercet a kistelepülésekkel foglalkozni. Képviselő úr, igen, Somlóvecsén és Viden nincs patika. Esélyt teremtünk arra, hogy esetleg legyen.
Igen, képviselő asszony, 26 településből csak három város van. Nincs több mint húsz településen patika. Esélyt kívánunk teremteni, hogy patika lehessen. Szeretném bejelenteni vagy elmondani, hogy hitelkonstrukciót is kívánunk a törvény elfogadásának időpontjától olyan támogatáshoz létrehozni, amely a kistelepülések patikáját támogatja.
És végül még egyet: nem véletlenül tartalmazza a törvény a házhoz szállítás lehetőségét. Talán a Somlóvecsén és Viden lakók meg a sok vidéken lakó öreg, idős, mozgásképtelen betegnek ez segíteni fog. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés