DR. NYUL ISTVÁN (MSZP): Szeretnék reagálni az előző felszólalásra, Lanczendorfer kolléganő felszólalására a közgyógyellátást illetően. Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy az előző kormány hozta azt az intézkedést, hogy a 760 gyógyszer helyett több mint 10 ezer gyógyszer felírása válik lehetővé, és a háziorvosok válogathatnak az ingyenes gyógyszerek között, bővebben, mint az eddigiekben. Ez a 12 ezer forintos határérték is ez alapján lett behatárolva. Az kétségtelenül megállapítható, hogy ez a széles, nagy skála, amit az új lehetőség ad, részben nehezíti is a társadalombiztosítás dolgát, hiszen olyan új, drága gyógyszerek jelentek meg a palettán, amelyeknek egész más a költséghatásuk. Tehát kétségtelenül átgondolandó ez a dolog, de azt azért kikérem magamnak, hogy milyen jelzőket használnak az előző kormány működésére. Ez a kormány hozott egyéb hatásos intézkedéseket is a gyermektámogatás terén - az ingyenes ebédre gondolok, a tankönyvtámogatásra, de ne menjünk ebbe bele, ez szociális téma -, és figyelemmel kíséri az eseményeket.
A közgyógyellátás témáját szeretnénk a Szociális Minisztérium ágazatába átvinni, valóban oda tartozik, nem egészen az egészségügynek a feladata, de kétségtelen, hogy összefonódik, és nem lehet kristálytisztán külön kezelni a két kérdést. Szeretném azonban mondani, hogy a közgyógyellátás témája a kormány előterében van, figyelünk rá, és mindenképpen követjük az eseményeket, sőt szeretnénk is minél több és jobb ellátást biztosítani a rászoruló betegeknek. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés