DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rögtön úgy éreztem, hogy reagálnom kell a következőre. Ha valaki ma végez az orvosi egyetemen, akkor a következő három törvényes út áll rendelkezésére. Az egyik: rezidensként a klinikai szakmák valamelyikét kezdi; a következő út, hogy PhD-képzésre megy; a harmadik út pedig, hogy orvoslátogatónak megy.

(12.40)

Ezt csak úgy megjegyzem, hogy ma ez az orvosi egyetem elvégzése utáni életpályamodell.

A másik: ha már itt tartunk, az orvoslátogatóknál, én úgy gondolom, hogy ez a bizonyos 5 millió forintos bejegyzési díj vagy regisztrációs díj alkotmányellenes, az alkotmány 70/I. §-a ellen vét az arányos közteherviselést illetően.

A harmadik kérdés ezzel a bizonyos orvoslátogatói dologgal kapcsolatban pedig az, hogy elhangzottak számok, úgy emlékszem, a miniszter úr említette a ma Magyarországon dolgozó orvoslátogatók számát, ami, ha jól tudom, az Angliában tevékenykedőkéhez - ahhoz hasonlította - hasonló.

Kérem szépen, ha ez a regisztrációsdíj-emelés létrejön, akkor ez, én úgy gondolom, jelentős orvos-munkanélküliséget jelent, hiszen ha, mondjuk, 100 orvoslátogató közül 95 elveszti a munkáját (Az elnök csenget.), akkor ezt bizony nagyon észre lehet venni.

Köszönöm, elnézést.

Forrás: parlament.hu