ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gusztos Péter képviselőtársamnak szeretném mondani - elég régóta bent vagyok az ülésteremben -, hogy tüskét nem próbált senki sem a másik irányába tenni. Ön mind a három alkalommal megpróbált akár Kelemen Andrásnak, akár másnak is egy tüskét odapakolni. Nem arról van szó.

Vannak dolgok, amelyeket egy-egy országnak, egy-egy nemzetnek a saját önös érdekéből kőkeményen védenie kell. Nézzük meg a liberális piacnyitást! Nyissunk ki mindent, jöhet a szemét - Gráf miniszter fogalmazott úgy, hogy jöhet a szemét. Mikola miniszter úr elmondta önnek is, hogy számos országban, ahol ezt megtették, milyen veszélyekkel jár, milyen mértékben monopolizálódott maga a gyógyszerellátás, és a rendszerbe hogyan kerültek be olyan hamisított gyógyszerek, amelyek több kárt okoznak, mint amennyi hasznot.

Ha ezt a kérdést megkíséreljük vizsgálni, én egy idős beteg ember véleményét mondom el, képviselőtársam, akinek egyik napról a másikra át kellett állnia egy másik gyógyszerre. Felírták a gyógyszert, a dobozban 48 darab gyógyszer volt. Ugyan tudta az orvos is, hogy nyolc nap után másik fog következni, de mégis meg kellett vásárolnia 48 darabot. Nyolc nap után ki kellett dobnia, mert más gyógyszerre volt szüksége. Ha valóban költségtakarékosságról beszélünk, és azt kívánjuk megnézni, mi, miért, mennyibe kerül, akkor ezeket kellene nagyon pontosan megvizsgálni. Erre mondtam azt, hogy lehet kisebb kiszerelésben értékesíteni gyógyszereket. Ez már a parlament előtt többször is téma volt. Próbáljuk pontosan megnézni azt, hogyan lehetséges a költséghatékonyságot megtakarítással elérni, és adott esetben pontosan olcsóbbá tenni a dolgokat.

Amikor az Európai Parlamenten belül (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) foglalkoztunk az innovatív és generikus gyógyszerekkel, az összes magyar gyógyszergyártó ott volt kint (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.) és harcolt azért, hogy ne az az állapot alakuljon ki, mint ami adott esetben Finnországban, Hollandiában vagy bárhol máshol bekövetkezett.

Forrás: parlament.hu