ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A miniszter úr, amikor délelőtt beszélgettünk, akkor bólogatott, talán egyetértőleg, hogy igazam van ebben a kérdésben.

Képviselő asszony, még egyszer elmondom, két települést említettem, Somlóvecsét és Videt, ahol már az égvilágon semmi nincsen. Nincs kisposta, nincs bolt, nincs kocsma, nincs pap, lehetne tovább sorolni, hogy mi nincsen. Erre mondtam azt, hogy tessék, vizsgáljuk meg annak a lehetőségét a vidékfejlesztés keretein belül, hogy a kistelepüléseket hogyan lehet biztonságosan ellátni úgy, hogy ezek az életfontosságú kérdések a településen adott esetben megjelenhessenek, és ehhez kellene valóban azt megnézni, hogy mit mivel tudunk összekapcsolni, hogy a szolgáltatás hiánya ne sújtsa magát a települést. Ezt kértem a miniszter úrtól, és ebben a miniszter úr bólogatott, egyetértett, mert ő is látja és érzi, hogy sajnos a kistelepüléseknél ez a forma, amit Horváth Zsolt is elmondott, hogyha szabad prédává válik, akkor nem biztos, hogy a kistelepülésre fog települni, hanem megy a bevásárlóközpontba, mert ott nagy forgalmat tud biztosítani magának, és onnantól fogva a kutyát nem fogja érdekelni a kistelepülés sorsa.

Erre próbáltam felhívni a figyelmet, és délelőtt is ugyanezt mondtam el, képviselő asszony.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu