CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint az ön előtt is ismert, a magyar munkaerőpiac számos feszültséggel terhelt. A munkavállalási lehetőségek szempontjából óriási különbségek vannak az ország egyes régiói között, az elhelyezkedést illetően pedig leginkább két réteg, a pályakezdő fiatalok és az 50 éven felüliek munkába állása a legnehezebb.
Most, amikor a közigazgatás reformja címén több tízezer köztisztviselő elbocsátását tervezik, még inkább előtérbe kerül az idősebb munkavállalók újbóli foglalkoztatásának problémája. Azt hiszem, abban egyetértünk, hogy sem financiális, sem szakmai szempontból nincs indoka a nyugdíjkorhatárhoz közeli munkavállalók idő előtti elbocsátásának. Azok, akik 30-35 évet tisztességesen ledolgoztak, megérdemelnek annyit, hogy munkában töltött utolsó éveiket ne létbizonytalanság övezze. Azt pedig senkitől sem várhatjuk, hogy több évtizedes közigazgatási gyakorlat után ilyen-olyan átképzésekkel egyszeriben kiváló egyéni vállalkozó vagy a versenyszféra húzóembere legyen.
Milyen eséllyel indul ma egy 50 éven felüli munkát keresni? Sajnos, azt kell mondjam, hogy jórészt az esélytelenek nyugalmával. Választókerületemben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén különösen igaz ez. Korábban a munkaügyi kirendeltség vezetőjeként tapasztaltam, hogy az idősek, látva a fiatalabb korosztályok reménytelen helyzetét, meg sem próbálkoztak azzal, hogy munkát keressenek. Azok számára pedig, akiket elbocsátanak, nincs humánus, kíméletes, tisztességes elbocsátás, csak elbocsátás.
Az nyilvánvaló, hogy az eddigi támogatások nem vagy csak részben váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Gyakorlatilag kimondhatjuk, hogy nem működik a prémiumévek program, és ezen a helyzeten a mostani módosítások sem fognak javítani, kevésnek bizonyulnak az aktív eszközöknél alkalmazott kedvezmények, és annak ellenére, hogy az idősebb álláskeresők jelentős része alulképzett, kevesen vesznek részt munkaerő-piaci képzésekben.
Tisztelt Államtitkár Úr! Milyen új eszközökkel, támogatásokkal kívánja segíteni a szaktárca az 50 éven felüli munkavállalók újbóli elhelyezkedését? Milyen intézkedéseket terveznek a nyugdíj előtt álló munkavállalók védelme érdekében? Milyen eszközökkel kívánják ösztönözni a munkáltatókat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) továbbfoglalkoztatásra? Kívánják-e a hátrányos helyzetű térségben élőket differenciáltan támogatni?
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés