DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy a garázdaság törvényi tényállása, illetőleg a garázdaság bűncselekményi tényállása a véleménynyilvánítás szabadságára tekintettel is értelmezendő. Itt különösen arra hívnám fel a figyelmet, hogy a Btk. 271. §-ában foglalt garázdaság cselekményének szerkezeti felépítése hasonló, illetve az Sztv. követi ezt a szerkezetet.
(16.50)
Itt arra hívnám fel a figyelmet, hogy a bűncselekménytől való elhatárolás alapja a szabálysértés erőszakmentessége. Amennyiben a garázdaságot személy vagy dolog elleni erőszakkal követik el, nem szabálysértés, hanem bűncselekmény megállapításának van helye. És ha tekintetbe vesszük azt, hogy 23-án milyen jellegű magatartásokra került sor, akkor a demonstrálók egy része megvalósította ezt a bűncselekményt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés