ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése alapján a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani, az Országgyűlés a mandátumot vita nélkül igazolja.

Kérdezem tehát a tisztelt képviselőtársaimat, igazolják-e Teleki László mandátumát. Kérem, gombnyomással szavazzanak! (Szavazás. - Az eredményjelző táblán 187 igen és 1 tartózkodás jelenik meg.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés nem határozatképes. Kérem a frakcióvezetőket, hogy a határozatképesség helyreállításáról gondoskodjanak. (Rövid szünet.) Köszönöm.

Tisztelt Képviselőtársaim! Megkíséreljük ismételten a mandátumigazolást. Kérem ismét képviselőtársaimat, hogy ne feledkezzenek meg csipkártyájuk olvasóba helyezéséről.

Kérdezem tehát ismételten tisztelt képviselőtársaim, igazolják-e Teleki László mandátumát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 223 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett Teleki László mandátumát igazolta. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Most pedig megkérem Teleki László urat, fáradjon a terem közepére, és tegye le az esküt. Megkérem Török Zsolt jegyző urat, hogy olvassa elő az eskü szövegét, képviselőtársaimat pedig, hogy felállva hallgassuk. Jegyző úr! (A teremben lévők felállnak. - Teleki László a terem közepére lép. - Török Zsolt jegyző előolvassa az eskü szövegét.)

Forrás: parlament.hu