DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Valóban nem tudjuk, hogy készültek-e számítások, hogy az egésznek a bevezetése, annak a költségei és az így beszedett összeg egymással milyen viszonyban áll. Viszont a számlaadás abból a szempontból is érdekes, hogy - nincs itt Kökény képviselő úr - volt már egyszer egy ilyen hulláma a szocialista-szabad demokrata kormánynak, azt hiszem, Győrben volt, amikor a nyilvánosság előtt Kökény miniszter úr egy ilyen számlát vett át; mostani jogszabályok alapján is, ha a beteg követeli, akkor az egészségügyi intézménynek át kell nyújtania egy ilyen számlát.
Mi a gond ezzel? Ha valaki megnézi, hogy az elhíresült 43-as finanszírozási rendelet milyen gyakran szokott változni - én kiszámoltam az elmúlt tíz évre visszamenőlegesen: 2,7 havonként változik a finanszírozási rendelet -, ebből következőleg az előkalkulációk valóban nagyon nagyolt előkalkulációk lehetnek. Ez annál a kérdéscsoportnál nagyon érdekes, ahol nem a kijelölt intézményben veszi igénybe az ellátást, és az a bizonyos 30 százalék, illetve 100 ezer forintos felső határ lép életbe. Ha az előkalkuláció és az utókalkuláció - mert volt már arra precedens, sajnos elég sokszor, hogy visszamenőleges hatállyal mondjuk normálták vissza a különböző ellátási egységeket -, ez a két számla nem stimmel, akkor a beteget milyen módon kártalanítják, illetőleg ha az a vélhetőleg kisebb valószínűségű esemény következne be, hogy a számla a végén mégis nagyobb lett, akkor milyen módon fogja tudni behajtani az ezzel kapcsolatos különbségeket?
Lehet, hogy kekeckedés, miniszter úr, de ennek a törvénynek elméletileg 8 hét múlva működnie kell, és egy csomó nyitott, megoldatlan kérdés fekszik előttünk. Végiggondolták-e ezt?
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés