DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Kökény képviselő úrtól kérem, hogy amikor inszinuálni próbál, legalább amikor idéz dolgokból, akkor pontosan idézzen, és ne próbáljon más értelmezést adni a szavaimnak. Vezérszónoklatomban azt mondtam, hogy mi mindenkor az egyén felelőssége megjelenésének valamilyen formáját elfogadhatónak tartottuk, de jelenleg ebben a gazdasági helyzetben, ilyen társadalmi viszonyok között nagyobb kockázatát látjuk a bevezetésnek, mint az elmaradásnak.
S ha már a kormány mindenféleképpen keresztül akarja erőltetni a parlamenten, akkor meggyőződésünk, hogy ez a variáció nagyon rossz, az a rendszer, amely abszolút nem veszi figyelembe az egyén egészségi állapotát, a meglévő társadalmi különbségek további fokozásához vezet. Mi ezért valóban ezen belül inkább azt javasoljuk, hogy bizonyos betegségcsoportok esetében ne kelljen fizetni, mint hogy 18 év legyen az a korhatár, ami felett fizetni kell. Sőt, azt is meggondolandónak tartjuk, hogy fordítsuk meg a kérdéskört, és ne hat fölött ne kelljen fizetni, hanem azt mondjuk, hogy életkorban meghatározva bizonyos számú egészségügyi szolgáltatóhoz való fordulásig ne kelljen, és csak afelett kelljen fizetni.
Természetesen az ma vita tárgya volt, hogy a beutalóval igénybe vett szakorvosi ellátásokat ne terhelje ilyen díj, illetve rehabilitáció esetén a munkaképesség helyreállítását szolgáló kezeléseknél is bizonyos számú kezelés ne kerüljön ennek a hatálya alá. Ez csak arra mutat, hogy önök senkivel nem egyeztettek korábban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - akkor ezeket a kérdéseket már ki lehetett volna tárgyalni. Úgyhogy kérem, korrektül idézzen sajtótájékoztatókból, és ne szemelvényesen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés