DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Azért szólok, mert több hivatkozás történt arra, hogy nyugat-európai országokban milyen jellegű megtakarítások vannak most, ezekben a nehezebb időszakokban, és hogyan alakítják át az egészségügyet. Ez egy teljesen rossz beállítása a jelenlegi képnek. El kell mondanom például azt, hogy a védekezésképtelen betegeknek adott immunglobulinból mi ötödannyit adunk, mint Ausztria. El kell mondanom azt, hogy számtalan gyógyszerből, amely "csak" az életminőséget javítja, nagyságrendekkel kevesebbet adunk. El kell mondanom, hogy ennek ellenére egy orvosi beavatkozásnál a legkisebb költségtényező az orvosnak, illetve az egészségügyi dolgozónak a fizetése. Valós tényekre hivatkozunk. Magyarországon az orvosi ellátás minőségileg csak akkor lehet megfelelő, hogyha azt a szükséges gyógyszermennyiség és a beavatkozáshoz szükséges környezet biztosítani tudja, nincs jobb megoldás. Az orrom előtt történt, panaszkodtak nekem a németek, hogy mennyi megvonásuk van az utóbbi időben, és milyen rossz az életük, majd abból a gyógyszerből, amiből mi névre szólóan, csepegtetve adunk egy-egy betegnek egy ampullát, abból az orrom előtt vettek ki 200 darab ampullát. Miről beszélünk? Önök azt mondják, hogy abból a rendszerből, amelyikben nincs pénz, ki lehet még vonni? Miről beszélünk akkor, amikor az a költségvetés, amely az egészségügyi tárca költségvetése - a bizottságban elmondtuk -, számos olyan dologgal terhelt, olyan szociális dologgal terhelt, aminek valóban nem ennél a tárcánál lenne a helye. (Babák Mihály: Tetszik bólogatni! - Az elnök csenget.)

Nagyon szépen köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu