DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Mi úgy gondoljuk, hogy ez a törvény igazságtalan. Igazságtalan, mert nem oldja meg a hálapénz problémáját. Igazságtalan, mert nagy adminisztrációs terhet ró az orvosokra és a kórházakra. Igazságtalan, mert tovább csökkenti az egy főre jutó költségvetési hányadot. Igazságtalan, mert egyenlőtlenséget teremt. És igazságtalan, mert nem erkölcsös. És azt gondoljuk, hogy azt a problémát, ami már hosszú idő óta fennáll, és amire a Számvevőszék minden évben felhívja a figyelmet, hogy az egészségügyre szánt költségvetés alultervezett, erre egyetlen lépést nem tesz. Olyan jellegű forrásokat akar bevonni, amely forrásokat azoktól szerzi meg, akik éppen a legjobban rászorultak arra, hogy ilyen pénzt ne kelljen kifizetniük.

Igazságtalan ez a költségvetés azért, mert nem számon kérhető. Igazságtalan, mert nem teremt valódi rendet. Mi egyáltalán nem a rend ellen vagyunk az egészségügyben, sőt a rend mellett. (Babák Mihály: Így igaz!) Nem vagyunk hálapénzpártiak. Valóban igaz, amit a miniszter úr mond, az egy szűk rétege az orvostársadalomnak. És azt kell elmondanom, hogy az orvostársadalom, az ápolók az elmúlt években mindent megtettek, hogy alkalmazkodjanak a folyamatos egészségügyi megszorításokhoz. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ez, kérem, a határ. (Babák Mihály: A levegőt is kiszorítják belőle.)

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu