DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kereszténydemokrata képviselők vezérszónokai és részben Horváth Zsolt képviselő úr vezérszónoki hozzászólásához szeretnék csatlakozni.
Mindannyian az egészségbiztosítás forrásait és annak az elköltési módját érintették. Végtelen szomorúságomra a kereszténydemokrata képviselőtársaim, akik itt a parlamentben a költségvetésért és annak betartásáért is felelnek, úgy viselkedtek a vezérszónoklatukban, mintha ez egy parttalan költségvetés lenne, ahol nem számít, hogy mibe kerül, mert amúgy egyébként nem is érdekes, hogy miből gyűjtjük össze a forrásokat. Érdekes feleselés volt erre Horváth Zsolt képviselőtársam vezérszónoklata azt megelőzően, aki azt mondta, hogy most lesz fizetős az egészségügy, mert ugye eddig nem is kellett se járulékot fizetni, se azokat elosztani.
Azt szeretném mondani, képviselőtársaim, hogy 1500 milliárd forintot költünk el évente. Ebből 4 millió munkavállaló és munkáltatója fizeti a zömét ezeknek az ellátásoknak. A szolidaritás úgy működik, hogy a járulékot nem fizetők után a költségvetés befizet. Ebből 58 millió fölötti háziorvosi ellátást, több mint 8 millió fogorvosi ellátást, több mint 74 millió alkalommal történő járóbeteg-szakellátást és több mint 17 millió kórházi ápolási napot finanszírozunk. Valóban úgy gondolják képviselőtársaim, hogy nem kell semmilyen szabály, hogy csakugyan minden ellátás hozzáférhető korlátozás nélkül ebből az összegből? Hát akkor miért kellett egészségbiztosítási törvényt hozni? Valóban azt gondolják, hogy amit most előjegyzési rendszernek hívnak, az nem egy csak félig-meddig szabályozott várólista, nem kellene ezt transzparenssé és világossá tenni? Erről szól ez a törvénytervezet, inkább erről beszéljünk!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés