GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahhoz a problémához mennék vissza, amiről Horváth Zsolt beszélt, mert hitem szerint, amikor az egészségügyi törvényekről beszélünk, akkor a kapacitás kérdését nem lehet megkerülni. A lényeg valahol ott van, amit Nagy Kálmán mondott, bár én az egyet nem mondanám, hanem azt hiszem, hogy amíg kettő van, abból egyet meg lehet takarítani, de az egyet nem, mert akkor utána nincs semmi.

A kérdés számomra a következőképpen vetődik fel: azt az embert, aki azt mondja, hogy miért kell neki egyáltalán járulékot fizetni, majd ő kifizeti akkor, ha beteg lesz, mert ő egyébként harminc éve még egyszer sem vette igénybe az egészségügyi szolgáltatást, őt rettentő nehéz meggyőzni arról, hogy nekünk a közös forintjainkból a szolidaritás elvén fent kell tartani egy kapacitást, mert nem lehet akkor kezdeni orvosokat képezni, amikor valaki beteg lesz. Közös felelősségünk, hogy ez a kapacitás mekkora legyen, amibe beletartozik az is, hogy hány ágy legyen egy adott kórházi osztályon, hogy mekkora orvosállományt kell tartani.

Töredelmesen bevallom, hogy ezt a problémát már magunk előtt görgetjük évtizede; hosszabb ideje, de én csak a rendszerváltás utáni időkre térek vissza. Ez igaz kis és nagy kórházakra egyaránt. Tudok önnek mondani olyan példát, hogy egy nagy kórházban majdnem a felére csökkent az ágyak száma, még sincs várólista. Ugyanakkor az eszemmel tudom azt, hogy nem lehet olyan kapacitást fenntartani, amely egy havária esetére, egy rendkívüli esetre mindenki számára befogadási lehetőséget jelent. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Önöknek, orvosoknak kell tudni, hogy mely területen lehet várólistát alkalmazni, hol lehet a beteg türelmét kérni, hogy várnia kell, amíg bekerül a rendszerbe, és melyik az a terület, ahol viszont ez abszolút nem tűrhető el. De ehhez együttműködés kell. Ez nem megy másképp, és azt látom, hogy ehhez eddig nem volt meg a megfelelő erő.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu