PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A mondat első fele az egyik képviselőtársnőmtől, a másik része a 23-ai megemlékezésen jelen lévő gyerektől származik, és mindkettőjüknek igaza van. Október 23-a a magyar demokrácia legsúlyosabb kudarca, és beszélnünk kell róla, hogy soha többé ne fordulhasson elő. Az október 23-ai megemlékezést a kormány a magyar népet kirekesztve, öncélúan készült megünnepelni; zavarta őket a tömeg. S nem merte tettének következményét vállalni. Balatonőszödön még könnyen ment. Négy évig nem csinálni semmit, másfél-két évig hazudni - 23-án ez nem volt vállalható. Itt a baráti média nem nyújthatott segítő kezet. Ezért új forgatókönyvet írtak, véreset, bosszúra éheset - majd ők megmutatják.
Tizenhat éve nem történt meg, hogy az ünneplő tömeget rendőrség oszlassa fel. Miért? Miért? Mi nem tudjuk a választ, és döbbenten is állunk. A megemlékezők között gyerekek, nők és idősek egyaránt voltak, akik emlékezni akartak. Magukból kifordult, állig felfegyverzett, maszkot viselő rohamrendőrök hajtották az embereket, mint a csordát. Törvényi szabályozással, azonosíthatatlanságukkal visszaélve gyakorolták a hatalmukat. A gyerekek jó megfigyelők. A rohamrendőrök tényleg olyanok voltak, mint "A klónok támadása" harcosai: durvák, erőszakosak és brutálisak. (Dr. Géczi József Alajos folyamatosan közbeszól.) S a klónok parancsra cselekszenek. Ez történt 23-án is; itt is parancsra vertek.
A későbbi számonkéréstől félve, azonosíthatatlanul tették ezt, verték az embereket, fiatalokat, középkorúakat, nőket, lányokat. Fájó események! Önök kellően cinikusak ahhoz, hogy most se érezzék át ezeket az eseményeket. Pedig haladéktalanul szembe kell nézni vele. Nincs kire, és nincs mire várni. Nem értjük, miért nem indult meg a számonkérés. Persze, ezek az emberek valahonnan előjöttek, és parancsra cselekedtek. Azt mondják, hogy egyesek nem is beszéltek magyarul. És vették a bátorságot is, hogy erőszakosak legyenek. És nem féltek; nem féltek, csak vertek. A rohamrendőrök vertek mindenkit, akit értek. Az a kérdés, ki adta ki a parancsot. Milyen helyzetértékelés kapcsán adta ki a parancsot? Mikor adta ki azt a parancsot, hogy a földön fekvőt még rúgni kell, hogy kérdezés nélkül kell ütni, és csak a kamerától kell félni, el kell állni a felvétel lehetőségét?
A cél egyértelmű: bosszút állni és félelmet kelteni a lakosságon, azon, akinek még lehet más véleménye. Azaz a hatalom nem viseli el az ellenvéleményt. Erőszakkal vág vissza, hogy soha többé senki ne merjen utcára menni. Persze, lehet jól megírni a forgatókönyvet, de a lényeg mindig az előadáson van, és abba hiba csúszott. Mert voltak jó érzésű rendőrök, akik tényleg szolgáltak és segítettek, sőt, próbálták csitítani brutális társaikat. És olyanok is voltak, akik rendjén tették a dolgukat, sőt, még segítettek is a megemlékezésről távozóknak. Köszönet a munkájukért. Az önök elvárása szerint persze lehet, hogy ők rosszul dolgoztak. Mi azt mondjuk, hogy ők tették igazából a dolgukat, ők a rend igazi őrei. A többi, félek, maga a rendetlenség.
Aki halált okozó gumilövedéket lőtt ki közvetlen testközelből, akik 5 centiméterről fújtak könnygázt arcba, akik paprikaspray-t fújtak az emberek szemébe, és indok nélkül ütöttek-vertek mindenkit, azok maguk voltak a rendbontók. A tömegoszlatási módszerük, az indokolatlan kórházi adatkérés a jogállamiságot kérdőjelezi meg. Nagy a valószínűsége annak, hogy hibázott a parancsnok, és hibázott az is, aki kellő hátteret adott neki.
Tegnap megpróbálkoztam egy olyan egyeztetéssel, amelyre női parlamenti képviselőtársaimat hívtam meg: emelkedjünk felül az eseményen. Úgy gondolom, ez kellő alapot adhatott volna, hogy a kiásott árkot végre eltemessük. Nem így történt. Demokratának lenni annyit tesz, hogy nem félünk. Önök, kedves képviselőtársaim, féltek a frakcióiktól, és félnek az emberektől, ezért áll Magyarország, ahol áll.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés