DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. A miniszter úr nagyon szabadon értelmezi a jogállási törvény kérdéskörét akkor, amikor óriási ötletként aposztrofálja azt, hogy orvost választhat a beteg, és majd az intézményen keresztül meg fogja kapni azt az összeget, ami jár neki. De én nem is ezzel a részével foglalkoznék, mert szerintem megvalósíthatatlan, és úgyis az Alkotmánybíróság az egészet meg fogja szüntetni. Azért egyre fölhívnám a tisztelt kolléga figyelmét, elítélve a korrupciót, tehát nem kikényszerített dologról van szó; egyet azért szögezzünk le: a hálapénzrendszert az egészségügyre úgy erőszakolták rá. (Dr. Molnár Lajos: Nem.) De, miniszter úr, ön nagyon jól tudja, hogy az ezzel kapcsolatos dokumentumok, a Gerő-feljegyzés, az akkori köztestületek reakciója magára a kérdéskörre milyen volt.
Ha emberöltőről beszélünk, Arany Szondi két apródjából tudjuk, hogy az 33 év, úgyhogy még van idő - egy emberöltő - átalakítani, ugyanis ez egy szocializációs probléma is. De én azt kérdezem, hogy tudja-e ön, képviselő úr, hogy ma Magyarországon az orvostársadalomnak mennyi az átlagjövedelme havonta. Mint ahogy nem tudja - mert valószínűleg nem tudja, nézze meg a statisztikai kiadványokat -, én tény és való, hogy a 2005-ös adatokat nem láttam még, de a 2004-es adatok szerint bruttó 140 ezer forint az átlagjövedelem, ami azt jelenti, hogy az országos átlagkereseteknek a 80 százalékát éri el. Ez a Lajtán túl általában az átlagkereseteknek 2,5-4-szerese szokott lenni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Tehát két oldala van az éremnek, és valóban azért sok egyéb érdekes rész van ebben a törvényjavaslatban a várólistáktól kezdve minden, ami szintén megér egy misét.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés