DR. LAMPERTH MÓNIKA önkormányzati és területfejlesztési miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A tűzvédelmi törvény módosításához benyújtott módosító indítványok száma 15. Ezek közül 4 módosító indítvány elfogadását javaslom.
Egyrészt az országos katasztrófavédelmi főigazgató tűzoltóságokra vonatkozó utasításadási jogát megszüntető rendelkezés elhagyására vonatkozó módosító indítványt támogatom, mert meggyőződésem szerint helyes a szabályozás; azután a biztosítási díjakból befolyt 1 százalékos hozzájárulás 1,5 százalékra történő felemelésére vonatkozó javaslatot, a minisztérium által finanszírozott tűzoltóoktatásban részt vevők körének szűkítésére, valamint a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok létszámának meghatározására vonatkozó felhatalmazó rendelkezés módosítására vonatkozó indítványt.
Ugyancsak támogatom a katasztrófavédelem szakmai felügyeleti tevékenységének erősítésére és anyagi támogatására, valamint az államilag finanszírozott tűzoltóoktatásra, főként a hivatásos tűzoltók képzésére vonatkozó módosító indítványokat, valamint a tűzoltók létszámának oly módon történő meghatározására irányuló módosító indítványt, amely úgy szabályozza az állami szerepvállalás mértékét, hogy ezzel nem korlátozza az önkormányzati döntés szabadságát.
Kérem a tisztelt Országgyűléstől, hogy támogassák ezeket a módosító indítványokat. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés