DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Egyetértek a képviselő asszonnyal abban, hogy akár a médiát veszem alapul, akár más fórumokat, ezekről a kérdésekről valóban alig-alig esett szó, sokkal inkább arról, hogy a rendőrök túlkapásokat követtek el.

Én azt hiszem, hogy a rendőrség eljárása jogszerű és arányos volt. Ezt az állítást nagyon könnyű és egyszerű eldönteni: elő kell venni a vonatkozó jogszabályokat, meg kell nézni, hogy mit mond a gyülekezési törvény a joggyakorlásról, milyen kötelezettségeket állít fel a gyülekezési jog gyakorlása során a szervezővel, illetőleg a rendezvényen részt vevőkkel kapcsolatban. Elő kell venni a rendőrségi törvényt és megnézni azt, hogy a rendőri intézkedéseket ezek a jogszabályok - a rendőrségi törvény, a szolgálati szabályzat - hogyan, milyen előírásokkal rendezik, és ennek tekintetében kell megítélni a történéseket.

Ha ezt tesszük, megállapítható, hogy a rendőrség jogszerűen és arányosan járt el. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu