KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Azzal egyetértünk, képviselő úr, hogy alapjaiban kell a víziközmű-szolgáltatást Magyarországon megreformálni. Ebben igaza van önnek is, mert függetlenül attól, hogy abban esetben, ha a jelenleg hatályos jogszabályokat maradéktalanul betartanák a szolgáltatók, akkor természetesen nem kerülne sor ilyen és ehhez hasonló tragédiákra vagy legalábbis vízszennyezési problémákra, de az is nyilvánvaló, hogy a hiányosságok részben pénzügyi okokból fakadnak, és ez több részből is áll, abból is, hogy általában a vízi közműben a közművek újralétrehozásának a költsége, ahogy mondjuk, az amortizáció nem kerül beépítésre az árba. Éppen ezért a következő időszak egyik legnagyobb feladata lesz annak a törvénytervezetnek a parlamenti vitája, amit már előkészítettünk, amit már előterveztünk, és többször tárgyaltunk szakmai körökben, amelynek a célja valóban az lenne, hogy Magyarországon újraszabályozzuk a víziközmű-szolgáltatás minőségét, árképzését és gazdasági hátterét. Csak ezzel tudunk megfelelni az európai színvonalú víziközmű-szolgáltatásnak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés