DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm. A Petrétei miniszter úr által elmondottakhoz annyit tennék hozzá, hogy Szabó Erika véleménye itt úgy merült fel először, hogy arra hozta fel Gusztos képviselő úr példának, ha jól emlékszem, hogy a képviselő asszony meg akarta szüntetni a hatóság intézményét. Mint kiderült, és ő is elmondta, az ombudsmanokra akarta ezt a hatáskört ruházni. Az én észrevételem pedig arra irányult, hogy a nemzeti intézményrendszerben kereste tehát a képviselő asszony ennek a feladatnak az ellátását.

Az kétségtelenül úgy van, és ezt készséggel elismerem, hogy a három ombudsman közül kettő nem gyakorolhat hatósági jogkört. Az adatvédelmi biztosnak vannak hatósági jellegű jogosítványai, hiszen hatósági jellegű kötelezést tehet a személyi adatvédelmi törvény megsértése esetén.

(12.20)

Itt most azt gondolom, abban nem kellene már elmélyednünk, hogy ez az ombudsmani megoldás milyen, mert ez végképp kívül esik a törvény tárgyán. Amiről én itt az észrevétel kapcsán beszélni kívántam, az megint arra irányult, hogy egy negatív és politikai felhangú beállítás abszolút indokolatlan Szabó Erika korábbi javaslata kapcsán. Ezt tartottam fontosnak hangsúlyozni a korábbi felszólalásomban, és most is azért kértem szót, hogy ezt hangsúlyozhassam.

Forrás: parlament.hu