GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Képviselő úr, azt gondolom, hogy amit mondott most, enyhén szólva nem elegáns. Nem tette hozzá, hogy soha nem volt két egymás utáni olyan év, amikor rekordtermés volt búzából is meg kukoricából is. Mikor volt még ilyen év? Nem tette hozzá. Soha ennyi termés Magyarországon, mint ebben a két évben, egymás után nem volt. A másik az, hogy Európában sem. Tehát az exportpiacok is teljesen beálltak. Most egy más helyzet van.
Egyébként szeretném jelezni, hogy búzából szinte már nincsen intervenciós készlet, csak kukoricából, mert kifogynak, ugyanis most messze intervenciós ár fölött vásárolják meg az ókukoricát is. Most azt mondom, hogy az Európai Uniónak ez a befektetés nem is lehet olyan rossz üzlet, hiszen a gabonát a 101 euróval kifizette, és még 130-ért pályázzák le az intervenciós raktárból.
Tehát én azt hiszem, hogy ha nem ezt tettük volna, és mondjuk, a gabona nagy része ott marad kint betakarítatlanul, akkor mit mondott volna a képviselő úr?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés