KISPÁL FERENC (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Befejezném; tehát 2005 végén 5 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Ettől magasabb arányú volt az anyakoca létszámának csökkenése, ami mutatja, hogy a jövő sem biztató. Import élősertés behozatala 15 százalékkal nőtt, a sertéshús-behozatal pedig négyszeresére emelkedett az előző évihez képest. Közben itthon nem tudunk mit kezdeni a megtermelt gabonával, és az EU intervenciója nélkül katasztrofális helyzetben lennénk. Az intervenciós felvásárlás szerencsére ezeket a gondokat megoldotta. De az elmúlt napok kukoricával kapcsolatos intézkedései azt is mutatják, hogy ez nem végleges megoldás, sokkal inkább az állattenyésztés hatásos fejlesztésére volna szükség. Visszaesés következett be a baromfiágazatban is, ami az ismert okok miatt 2006-ban tovább növelte a gondjainkat.

Összességében tehát semmi sem támasztja alá a minisztérium optimizmusát, sajnos a tényleges folyamatok ennek pont az ellenkezőjéről árulkodnak.

Forrás: parlament.hu