ÖRVENDI LÁSZLÓ JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Keveset foglalkoztunk az elmúlt időszakban a mezőgazdaság legfontosabb egységével, a termőfölddel, azzal az anyaggal, amelyen a mezőgazdaság végeredményben megszületik. A jelentés foglalkozik vele, és most erre szeretnék néhány megjegyzést tenni.
Az ingatlan-nyilvántartás ma még önálló földhivatalok kezében van, és ezek megfelelően végzik tevékenységüket, azonban azt mégsem írnám le, hogy az ügyfélforgalom számottevő növekedése ellenére az ügyfélhátralék lényegében megszűnt. Sajnos, még mindig nagyon sok olyan tulajdoni lapot lehet látni, amelyiken a széljegyzetek tömkelege van felsorolva, tehát az még elintézésre vár. Úgyhogy a földhivataloknak még nagyon sok tennivalójuk van. Azt is meg kell mondjam, hogy elsősorban ezzel kellene nekik foglalkozni, nem a parlagfű felmérésére alkalmazni a dolgozóikat, amint az tapasztalható volt.
A Nemzeti Földalapra rátérve annyit szeretnék megjegyezni, hogy egy nagyon helyesen megalkotott szervezet, a helyi gazdálkodással élethivatásszerűen, mezőgazdasági termeléssel foglalkozók érdekében jött ez létre, ezért nagyon fontos. Azt azonban már megütközéssel olvastam, hogy a költségvetés a Nemzeti Földalap 10 milliárd forintos kiadásának 50 százalékát állja, holott másfél millió hektár földterület felett gazdálkodik. Ez jelentős bérleti díjat tudna adni a Nemzeti Földalapnak, ha piaci alapon működne. Sajnos, nem piaci alapon működik.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés