DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm. Bagi úr hozzászólása kapcsán szeretném jelezni, hogy amit megjelenített, nevesen, ha van egy törvényi felhatalmazáson nyugvó vhr. rendeleti pufferzónamérték, hogy ez automatikusan jár-e azzal a piaci következménnyel, amit mondott, erről nekem erősen más a véleményem. Kétségtelen tény, hogy ha lesznek olyan gazdasági érdekek ott, akkor hathat így, de nem a tényleges problémára reagálva, hanem valami másra, mert önmagában a pufferzóna még csak egy elem. Hiszen ahhoz, hogy valóban nekünk itt ilyen-olyan további dolgaink legyenek, az is kell, hogy valaki akarjon genetikailag módosított növényt termeszteni. Mert ha egyébként egyetlenegy bejelentett eljárás sincs, akkor egyszerűen csak itt a törvényünk, fölmutatjuk, hogy kérem, nincs, ebben az országban senki nem termel. Akkor miről beszélünk? Tehát nem a pufferzóna szélességét, hanem hogy van-e egyáltalán ilyen típusú gazdasági aktivitás az országban, ezt is például ez alapján a törvény alapján azonnal meg tudja bárki válaszolni, tehát ez nem jár automatikus piacvesztéssel.

Ami pedig azt illeti, hogy legyünk keményebbek az EU-val, ez így igaz. Nem azért, mert én csatába akarok menni, hanem mert az élet ilyen. Aki érdekeket képvisel és próbál érvényesíteni, annak bizony ütközni is kell. De megjegyzem, időnként még olyan témákban is, mint a bio, mert az is ilyen értelemben egy hasonló diktátum; olyan követelményeket kell nekünk betartani, amelyek nem feltétlenül mindenben a magyar sajátosságokhoz igazodnak.

Tehát én azt gondolom, hogy ez nem egy konkrét ügy, hanem egy általános életviteli szabály kell hogy legyen nekünk az EU-ban, hogy ne diktátumokról beszéljünk, hanem próbáljuk meg a mostaninál sokkal határozottabban érvényesíteni a tudott magyar érdekeket.

Forrás: parlament.hu