GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Nem fogom kihasználni ezt a két percet, csak egy-egy megjegyzésem lenne, már csak a vita kedvéért is az elhangzottakhoz.

Az ajánlás 1. pontjában megfogalmazott módosító indítvánnyal szemben mi úgy látjuk, hogy a most javasolt definíció kifejezetten bővíti a jogellenes elkülönítés elleni fellépésnek a lehetőségét, és ezt objektívabbá és megalapozottabbá teszi, tehát segít azoknak, akik ilyen helyzetben, ilyen helyzet ellen fel szeretnének lépni.

A 2. ponttal kapcsolatban pedig csak arra hívnám föl igen tisztelt Salamon képviselő úrnak a figyelmét, hogy a szöveg úgy fogalmaz, hogy az eljárásban való részvételével kapcsolatos költségek tekintetében terheli az előlegezési kötelezettség a sérelmet szenvedett féllel ellenérdekű felet. Tehát nem az eljárás valamennyi költségével kapcsolatban, hanem a saját magának az eljárásban való részvételével kapcsolatban. Természetesen ezt is lehetne vitatni, de azért ez egy nagy különbség ahhoz képest, mintha - ahogy a képviselő úr ezt nagyon helyesen mondta - mindenféle bizonyítás és bármi nélkül valamennyi költség a sérelmet szenvedett ellenérdekű felet terhelné. Fontos azt leszögezni, hogy nincs ilyen célja, és nem is ezt jelenti a benyújtott törvényjavaslatnak ez a passzusa.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu