HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Részben megnyugtatott, államtitkár úr, mert kiderült, hogy a dolog törvényi háttere rendezett, tehát a parlament mulasztást nem követett el. Ebből az következik, miután nincs meg a lajoskomáromi pálinkafőző, meg hiányzik néhány kilométer sín, hogy azt azért csak ellopták (Derültség.), akkor itt a végrehajtás az, ami nincs a helyzet magaslatán.
Kérem államtitkár urat, hogy a következő kormányülésen tegye szóvá a végrehajtásban rejlő hibák felderítését és a dolog rendbetételét. Ha majd ezután kapunk egy olyan választ, amely már erre is megnyugtató igenlést ad, akkor természetesen majd elfogadom, de most jelen pillanatban nem áll módomban az ön válaszát elfogadni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés