PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Frankné dr. Kovács Szilviának a felszólalásához szeretnék hozzátenni először is egy gondolatot. Azt gondolom, a képviselő asszony az elmúlt tíz vagy tizenöt perces vitában hallhatta azt, hogy mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalon azok, akik támogatják ezt a módosítási javaslatot, benyújtottak egy kapcsolódó módosító javaslatot, aminek az a lényege, hogy egy év áll rendelkezésre az önkormányzatoknak, hogy ezt meg tudják alkotni. Úgy hiszem, ez az egy év mindenki számára, a legkisebb önkormányzattól a legnagyobbig reális időt biztosít arra, hogy megalkossák azt, amit a benyújtott módosítási javaslat tartalmaz. Ez az első, amit szerettem volna mondani.
A második, amit Salamon Lászlónak mondanék. Kérem a képviselő urat, hogy kérje ki és olvassa el a bizottsági ülésnek a jegyzőkönyvét, mert úgy vettem észre - Gusztos Péter képviselőtársamnak itt a parlamenti felszólalásával egy kicsikét ellentétben -, hogy az SZDSZ sem zárkózott el attól, hogy amennyiben a bizottságban sikerül egy módosítási javaslatot kidolgozni, akkor ezt a módosítási javaslatot benyújtsuk.
A harmadik mondatomat ismét Salamon Lászlónak mondanám. Egyetértek vele, nem helyes az, ha egy törvényt havonta, negyedévente, félévente, nota bene, egy választási cikluson belül módosítunk, ezért egyetértek azzal, hogy ha lehetséges, akkor egy törvénymódosítás kapcsán minden olyan kérdést meg kell oldani, ami az elmúlt egy, másfél, kettő, három vagy négy évben felmerült. Sajnos, ennek a törvénynek a benyújtása során - mint annyiszor - nem történt egyeztetés, és nem kerültek bele azok a módosítók, amelyeket a különböző frakciók elképzeltek, hogy jobban tudnák támogatni a végszavazásnál az igen gomb megnyomását, ha az bele tudna kerülni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés