CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Hallgatóság a televízió, illetve a rádiók előtt! Ne sajnálják, hogy múlt hét hétfőn nem láthatták az általános vitát, mert most megismétlődött. Ne sajnálják, mert ugyanolyan kampányrendezvény volt, mint a mostani vita, ahol a papagájkommandó tizenhatszor elmondja ugyanazt - attól, hogy tizenhatszor ismétli, persze nem feltétlenül van igaza. Ne sajnálják, mert méltatlanul a nyugdíjrendszerhez, amely egyébként nemzedékekre szól, aktuális napi érdekeknek megfelelően hangzottak el hozzászólások.

Ha valaki rádióhallgatóként figyelte ezt a mostani vitát vagy akár a múlt hétfői késő éjszakai vitát, akkor, azt gondolom, nehezen állapítja meg, hogy milyen törvény vitájáról van szó, hogy abban a törvényjavaslatban mi van, és még azt is nehezen állapítja meg, hogy ki a kormánypárti és ki az ellenzéki hozzászóló, hiszen nem mindig ugyanabból az irányból jelennek meg különböző megnyilvánulások, vélemények a törvényjavaslattal kapcsolatosan. Ezért szükségképpen a vitazáróban kénytelen vagyok néhány dologról szólni, ami a törvényjavaslatban benne van, és ami a törvényjavaslatban nincs benne, csak néhányan beleképzelik.

Szeretném, ha világosan látnák, hallanák, akik érdeklődnek a mostani nyugdíjtörvény-módosítási javaslat iránt, hogy a jelenlegi nyugdíjasok vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők nyugdíját, nyugdíjszerű ellátását ez a törvényjavaslat nem érinti, nem veszélyezteti, sőt a javaslat éppen a kifizetés biztonságát szolgálja. Ez hárommillió ember, akiről most én beszélek, az ő nyugdíjuk, nyugdíjszerű ellátásuk stabilitását, kiszámíthatóságát szolgálja ez a törvény, nem szól tehát arról, hogy az ő ellátásukat bármi módon veszélyeztetné.

Nem szól nyugdíjreformról ez a törvény, hiszen a vita indításakor egészen világosan, remélem, érthetően megfogalmaztam, hogy a nyugdíjrendszer átfogó, nagy kérdései tekintetében jelenleg szakértői előkészítő munkák zajlanak, és a következő esztendőben kíván a kormány a közvélemény elé és aztán az Országgyűlés elé állni a nyugdíjrendszer reformjával kapcsolatos kérdésekben.

Amiről most a törvény szól, az néhány átalakító lépés, ezeknek jellegzetes vonása az, kicsit hasonlóan a 2005 decemberében elfogadott nyugdíjkorrekciós törvényhez, hogy az igazságtalanságokat, az aránytalanságokat vagy most megszüntesse, vagy megelőzze ezek kialakítását. Nagyon egyetértek tehát azokkal a megszólalókkal, akik úgy értelmezik ezt a javaslatot - Csákabonyi Balázs és mások -, hogy ez azt a célt szolgálja, hogy ne alakuljanak ki újabb aránytalanságok, ne alakuljanak ki olyan helyzetek, amelyeket majd öt-tíz év múlva megint korrekciós törvényekkel kell helyre rakni.

Ez a lényege ennek a törvényjavaslatnak, hogy megelőzzük igazságtalanságok, aránytalanságok kialakulását, és ugyanakkor megőrizzük azt a korábban a Szocialista Párt által kampányban, kormányon, ellenzékben végig következetesen képviselt álláspontot, hogy a magyar nyugdíjrendszernek egy rugalmas korhatárú nyugdíjrendszernek kell lenni, a rugalmas nyugdíjba menetel lehetőségét biztosítani kell.

Erre szolgál ez a bizonyos bonus-malus rendszer, amit általában az emberek a biztosításból ismernek, de a nyugdíjrendszerben is: ha valaki tovább dolgozik a törvényes korhatárnál, akkor nagyobb nyugdíjra kap lehetőséget, ez ma is működik, minden továbbdolgozási hónap után 0,5 százalékot jelent ez a nyugdíjában, egy évben 6 százalékot, két évben 12 százalékot; ez a bonus része. És persze van malus része is, mint minden normális biztosítási rendszernek; hogyha valaki az öregségi nyugdíjkorhatár előtt megy el, akkor valószínűleg nem olyan szabályokkal, mintha korhatáron vagy a korhatárnál később. Ezért lehet ezt persze büntetésnek is hívni, de ez egy biztosítási rendszer, ami azt jelenti, hogy mindenki a maga kockázatára vállalja, hogy előbb megy el, de akkor tudja, hogy kisebb nyugdíjellátásban fog részesülni.

Lényegében ennek az egységesítésére tettünk javaslatot a törvényben, ami azt jelenti, hogy 2009-től a férfiak, 2012-től pedig a nők esetében - ez egységesen hatvan év - a 37 év szolgálati viszony fogalmazódik meg mint mindenki számára elérhető lehetőség. Természetesen van csökkenés, van malus ebben a rendszerben, azzal egyébként kicsit skálázva - és itt Béki Gabriella hozzászólására szeretnék reagálni, hogy skálázni kell ezt a malusrendszert -, igen, a mostani javaslat is skáláz. (Béki Gabriella közbeszól.) Lehet, hogy nem tűnik ez föl, de másképpen vesz le a nyugdíjból 59 évesen, másképpen vesz le 58 évesen, mert más számokkal, más tizedesekkel számítjuk. Lehet ezt persze természetesen tovább finomítani. (Béki Gabriella csóválja a fejét.)

Készek vagyunk egy olyan kompromisszumos megoldásra e tekintetben egyébként, és az illetékes bizottságban a kormány kezdeményezni fog ilyen módosító indítványt, amelyben a malus egy bizonyos szolgálati év után megszűnik. Tehát e tekintetben keressük azt a lehetőséget, hogy hol van az a szolgálati idő, ami az életkort ellensúlyozandó a malust eltörölné, tehát nem kerülne valaki hátrányosabb helyzetbe. Ez, azt gondolom, egy járható út, itt talán meg fogjuk találni a kompromisszumpontot, együtt számolva ki a lehetőségeket.

A másik eleme a javaslatnak a nyugdíj és az aktív munkavégzés együttesének vagy egymás mellett élésének a kérdése. Itt szeretném felhívni arra a figyelmet, ha valaki nem tudná, nem emlékezne rá, vagy nem akarna rá emlékezni, hogy Magyarország az a sajátos ország, ahol a törvényes nyugdíjkorhatár előtt megy el a nyugdíjba menők 94 százaléka, vagyis a kivétel döntő többséggé vált az elmúlt esztendőkben. Egyszerűen nem természetes dolog, hogy a törvényes nyugdíjkorhatár előtt menjen el az emberek 94 százaléka nyugdíjba, merthogy ilyenek a szabályaink, hogy ezt meg is teszik, ha erre módjuk és lehetőségük van.

Én azt gondolom, hogy az a normális ország, a normális gyakorlat, hogy az emberek, amíg dolgoznak, addig meg tudjanak élni a munkajövedelmükből, és amikor már elfáradnak, és elérik a nyugdíjkorhatárt, akkor a befizetett nyugdíjjárulékuk pedig egy biztonságos, kiszámítható nyugdíjaskort jelentsen. Nagyon kevés olyan ország van a világban, ahol ez a kettő összecsúszik, és nem válik el világosan az aktív életszakasz a nyugdíjban töltött életszakasztól. Én azt gondolom, hogy ezt a természetes állapotot illik valamilyen módon helyreállítani.

(13.30)

Az öregségi nyugdíjkorhatár előtti kedvezmény sokféle. Van az előrehozott nyugdíj lehetősége, a korengedményes, a korkedvezményes nyugdíjba menetel, a rokkantnyugdíj, amely mind-mind az előzetes, tehát a korhatár előtti nyugdíjba menést teszi lehetővé.

Miért is vannak ezek a lehetőségek a mi rendszerünkben? Lényegében két dologért. Egyrészt azért, mert vagy elfárad az ember, csökken a munkavégző képessége, és már nem tud aktívan dolgozni, ezt az adottságot, kialakult helyzetet kezelik ezek a bizonyos kedvezmények - ez az egyik -, vagy pedig olyan környezete van, hogy nincs munkahelye, de már elért bizonyos szolgálati időt és életkort, és akkor lehetővé tesszük számára, hogy ha nincs munkahely, akkor el tudjon menni nyugdíjba. Vagyis olyan kedvezményekről van szó, amelyek vagy a munkavégző képesség, vagy a munkahely elvesztését kompenzálják. Miért szabadna olyat tartani a rendszerben, vagy szabad-e megtartani ezeket a laza szabályozásokat, hogyha végül is 94 százalék elmegy előbb nyugdíjba? Vagyis nem azon múlik az előbb való elmenetel, merthogy elvesztette a munkavégző képességét, vagy nincs munkahely a környéken, hanem ez egy mindenki számára adott lehetőség.

Megítélésünk szerint a munkavégzést és a nyugdíjba menetelt az öregségi nyugdíjkorhatár előtt világossá kell tenni, hogy valaki vagy dolgozik, akkor munkajövedelmet vesz fel, ha pedig nem tud dolgozni, akkor meg elmegy nyugdíjba. A kettő együtt csak úgy lehetséges, ha a nyugdíját - ha mégis van munkavégző képessége és van munkahelye - a munkavégzés idejére szünetelteti.

De természetesen nem akartunk ilyen drasztikus javaslatot tenni. Természetesen a magyar helyzetre, a magyar nyugdíjakra tekintettel olyan javaslatot próbáltunk tenni, amely valamelyest megengedi, de korlátok között tartja a párhuzamosságot. Egyébiránt el tudom képzelni - a különböző megszólalt javaslatokból -, hogy erre az együttlétre találjunk kompromisszumot. Azt gondolom, az éves összeszámítás modellje, amelyet Farkas képviselő úr említett, és az éves minimálbér mint keret kitágítása, amelyet többen említettek, megteremtheti azt a kompromisszumpontot, hogy, mondjuk - és akkor majd nyilván bizottsági módosítóval lehet ezt pontosítani -, csak úgy körülbelül, keresve a kompromisszumot, a minimálbér éves keretének másfélszereséig elmenve, de éves keretben számolva lehetne ezt a határt meghúzni, ameddig ha valaki munkát végez, akkor nem kell felfüggesztenie a nyugdíját. Úgy gondolom, ez egy lehetséges kompromisszum, és találkozik a társadalmi igazságérzettel is. Szinte hetente kapok olyan típusú leveleket, amelyek azt indítványozzák, hogy ebben a kérdésben tegyünk már valamelyest világos rendet.

A harmadik dolog, amiről szól ez a törvényjavaslat, arra egyszerű szakzsargonban azt szoktuk mondani, hogy a teljes nettósítás és a teljes valorizáció. Ma ugyanis az a helyzet, hogy aki elmegy nyugdíjba, az utolsó két év fizetését lényegében elveszti, és csak '88-tól számítódik a dolog, és a nettó számítás is csak félig történik meg. Mi most egy teljes nettósítással és teljes valorizációval egy átláthatóbb számítási modellre teszünk javaslatot, amely kétségtelenül rosszabb, mint a jelenlegi, de lényegesen jobb, mint a jelenleg nyugdíjban lévők nyugdíjának kiszámításakor használt módszer. Való igaz, amit Csákabonyi Balázs képviselő úr említett, hogy a ma nyugdíjasainak a helyettesítési rátája 62-64 százalék környéki, jelenleg pedig a most nyugdíjba menőké 83 százalék. A mi javaslatunk 70 százalékos szintre viszi vissza ezt a helyettesítési rátát, amely - persze, még egyszer mondom - kedvezőtlenebb a jelenleginél, de azért mégis hárommillió nyugdíjas számításához képest jóval kedvezőbb.

Ugye, nem gondolják, Soltész képviselő úr, és további ellenzéki képviselőtársak, hogy bent szabad hagyni a rendszerben ezeket az igazságtalanságokat? Úgy gondolom, nem kellene legyártanunk olyan helyzetet, hogy 5-10 év múlva majd újra és újra korrigálni kelljen mindenkinek a nyugdíját, merthogy egyébként - teszem hozzá - ez a kormánykoalíció a nyugdíjak biztonsága, értékállósága érdekében az elmúlt öt évben számos lépést tett. Néhányat felidézek önöknek, mert úgy tűnik, elfelejtették:

2002-ben ez a kormánykoalíció egyszeri juttatás formájában 52 milliárd forinttal növelte a nyugdíjasok jövedelmét, hiszen önök 1998-ban - még a Fidesz vezette kormány - módosítva a törvényt, elvették ezt az 52 milliárdot a nyugdíjasoktól, ezt visszatettük. (Dr. Aszódi Pál: De nem azoknak adták vissza, akiktől elvették.)

Nem szólt arról sem például Soltész képviselő úr, hogy miért van hiánya a nyugdíjkasszának... (Soltész Miklós közbeszól.)

Forrás: parlament.hu