DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném folytatni ott, ahol abbahagytam, mert úgy gondolom, hogy sokkal, de sokkal komolyabban kellene ezeket az adatokat venni, mint ahogy nagyon sokan ezt meglátásom szerint teszik. Két nagyon komoly intézmény, az Euler Hermes Hitelbiztosító, illetve a Coface Hungária cég mint meghatározó cégek vizsgálták ugyanis ezeket a bekövetkező csőd- és felszámolási eljárásokat, vizsgálták ezeknek az okait, és sajnálatos módon - mint már említettem az előbbi felszólalásomban - a 2006 első félévében ez a 6400 darab csőd-, felszámolási eljárás, ami több mint 10 százalékos növekedést jelent, a megítélésük szerint a második félévben nemhogy csökkenni fog, hanem tovább növekszik, sőt a jövő évre ennél nagyobb növekedést jeleznek. És az egyik alapvető problémának éppen azt tekintik, amit más törvény kapcsán nem tudunk igazán megoldani, az már látható, hogy a közbeszerzési törvény módosítása kapcsán erre generális megoldást nem tudunk találni, ez a körbetartozások, illetve a kintlévőségek olyan szintű növekedése, amely anélkül is veszélyezteti azokat a kis- és középvállalkozásokat, amelyek nem képesek áthidaló megoldást teremteni pénzügyi nehézségeik megoldására. Nem képesek, hiszen csak olyan feltételek között kapnak hitelt, aminek a vonzatait, a kezelési költséget és kamatterhét ilyen hosszú időn keresztül nem képesek biztosítani.
Azt mondják ezek az intézmények, hogy a jövő évben ebből fakadóan körülbelül 3,5-4 százalékos többletromlás fog bekövetkezni. Sőt az építőiparban ezt még meghaladó nagyságú, 5-6 százalékos többletromlásra is számítani lehet. Ezek rendkívül komoly és figyelmeztető adatok, olyan adatok, amelyekre nagyon oda kell figyelni, és nagyon nagy felelősséget követel mindannyiunktól, de főleg azoktól, akik egy költségvetést, egy éves tervet előre összeállítanak.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés